Újabb egyéni rekordot döntött a kínai platform, de ennek nem örülhet
Fotó: Shutterstock

Nem lehet büszke az új rekordjára a TikTok

Fiatalkorúak adatvédelmével kapcsolatos problémák miatt története legnagyobb bírságát kapta a TikTok. Három hónapjuk van a jogsértések orvoslására.


Megbüntették az írek a TikTokot

345 millió euró, azaz nagyjából 132 milliárd forint bírsággal sújtotta az ír adatvédelmi bizottság (az Európai Adatvédelmi Testülettel (EDPB) való egyeztetés után) a TikTokot fiatalkorúak adatainak nem megfelelő kezelése miatt. A büntetés a mérete miatt egyéni rekordnak számít a közösségi alkalmazás történetében.

A vizsgálat 2021-ben indult a kínai platform ellen, és a cég 2020. július-december közti időszakát vette górcső alá. Pontosabban azt vizsgálták, a videós szolgáltató megfelelt-e az európai általános adatvédelmi rendeletben (GDPR) előírt törvényeknek, például az alapértelmezett fiókbeállításokra és az életkor ellenőrzésére vonatkozó előírásoknak.

Egyebek mellett azért büntették a kínaiakat, mert alapértelmezett beállításként nyilvánosan láthatóvá tették a kiskorúak, tehát a 13-17 közöttiek profilját a regisztrációjuk után. Emellett az sem volt garantált, hogy a Family Pairing családi párosítás funkcióval a gyermekek fiókja csak a szüleikkel/gyámjaikkal kapcsolódhat össze felügyelet céljából. Így rosszindulatú feleknek is elérhetővé válhattak a gyerekek privát dolgai.

A hwsw megjegyzi, a TikTok nem ért egyet a döntéssel és a kiszabott büntetés nagyságával sem. Emellett néhány vád nem is aktuális, hiszen 2021-ben szigorítottak a láthatósági beállításokon.

A korábbiaktól nagyobb védelmet biztosít a gyerekeknek a Meta is a platformjain

Egyébként a Meta jelentette be a nyáron, mentális szempontból nagyobb biztonságot kíván nyújtani a fiatalabb felhasználóinak. Ezért új jóléti és felügyeleti funkciókkal bővíti a Facebookot, a Messengert és az Instagramot, de hasonló funkciók valószínűleg a Threads-on is megjelennek idővel.

A legnagyobb változás a Messengert érinti. Az Instagramon már létező funkcióhoz hasonlóan az üzenetküldő alkalmazásban is lehetőséget ad a cég a szülőknek (vagy a törvényes képviselőknek), hogy megnézzék, a gyermek mennyi időt tölt a platformon, valamint kikkel beszélget. Emellett értesítést kaphatnak róla, ha a gyerkőc valakit jelent a közösségi oldalon.

A Meta arra is figyelmeztetheti a tizenéves felhasználókat, ha túl sok időt töltenek a Facebookon. 20 perc után jelezhetik, hogy onnantól érdemes lenne más dologgal foglalkozniuk.

Hasonló funkcióval látják el az Instagramet is. Ott a fiatalok esténként kaphatnak ilyen figyelmeztetést, ha a platform úgy találja, túl sokat görgetik az oldalt.

Emellett a zaklatások visszaszorítása érdekében a Meta tesztel az Instán egy olyan funkciót is, amely megtiltja, hogy olyan felhasználóval lépjen kapcsolatba a gyermek, aki nem követi őt. Egy meghívót kellene küldeni az illetőnek, ha kapcsolatba akarna lépni vele. Amíg ezt nem fogadja el a gyerkőc, addig semmilyen formában nem üzenhet neki.

Mark Zuckerberg cégének a bejelentése nem meglepő, hiszen a gyermekvédelmi törvények miatt a korábbinál nagyobb nyomás nehezedik a vállalatra.


Ne hagyd ki!