Kemény ember fenyegetően üti a levegőt fehér pólóban
Fotó: Unsplash

A Google keresztbe tett a blöffölő dolgozóknak

A Google az elszabaduló bérigények hatására bejelentette, hogy ezentúl minden dolgozónak bizonyítékokkal kell alátámasztania, ha állásajánlatot kapott egy másik vállalattól.


Stikliző melósok

Egy vállalat jellemzően mindent megtesz azért, hogy megtartsa az értékes munkavállalóit. Különösen igaz ez akkor, ha egy másik cég is bepróbálkozik egy tehetséges dolgozónál, és állást ajánl neki. Ideális esetben, a kellemetlen beszélgetés végén, amelynek során az alkalmazott közli a hírt, a munkáltató egy ellenjavaslattal, többnyire magasabb fizetéssel próbálja maradásra bírni. Ez pontosan így működik a Google-nél is. A technológiai óriásról köztudott, hogy a szektor egyik legjobban fizető vállalata, ilyen téren nem sok kritika éri a céget. Az utóbbi időben azonban itt is egyre több a magasabb fizetésre vágyó alkalmazott. Természetesen semmi nem akadályozza őket abban, hogy másik állásajánlatra hivatkozva kérjenek nagyobb fizetést. Viszont a Google sem most jött le a falvédőről.

Szűkös piac

A The Information hírportál betekintést nyert a vállalat egyik aktuális belső, alkalmazottaknak küldött levelébe. A levélben a Google felhívta a dolgozók figyelmét, hogy ezentúl minden esetben bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, ha egy másik cég is állásajánlatot tett nekik. Bizonyítéknak minősül a hivatalos e-mail bemutatása, vagy egy képernyőfotó az ajánlatról. Ha az alkalmazottak ennek nem tesznek eleget, akkor a Google kompenzációs csapata rá se fog hederíteni a munkavállaló fizetésemelési kérvényére.

A Google régóta alkalmazza ezt az üzletpolitikát, de eddig csak a vezetői szintű dolgozókra vonatkoztak hasonló előírások. Ettől függetlenül a rendkívül magasan képzett, brutálisan piacképes mérnökök valószínűleg bizonyíték híján is meghallgatást nyerhetnek. A csúcstudású munkaerő egyre ritkább, így a munkaerőpiac is szűkül, ami komoly bérigény-növekedési hullámot indított el az elmúlt hónapokban. Éppen ezért nem is olyan meglepő a Google döntése.

Ne hagyd ki!