Viszont Budapesten több mint a háromnegyedüknek van munkája
Fotó: Shutterstock

Ez a magyar régió lemaradt a nők foglalkoztatásában

Frissen közölt felmérés mutatja, milyen arányban dolgoznak a 20-64 év közötti férfiak és nők Európa régióiban. Magyarországon átlagosan 9 százalék között van az erősebb és a gyengébb nemek foglalkoztatási mutatója közötti különbség az előbbiek javára.


Jelentős különbségek a vidékiek és a fővárosiak foglalkoztatási mutatóiban

A 20-64 év közötti férfiak és nők foglalkoztatási aránya közötti különbségeket vizsgálta az Eurostat most közzétett, 2022-re vonatkozó felmérése. Ebből kiderül, Magyarországon az erősebb nem képviselőinek nagyjából a 79 százaléka, a gyengébbnek pedig durván a 70 százaléka dolgozik. A 9 százalékos különbség kicsivel jobb, mint az uniós átlag.

Régiókra bontva a legnagyobb eltérést Budapest és Észak-Magyarország között mérték. Az előbbiben 6,5 százalék volt a nemek közötti foglalkoztatási különbség a férfiak javára, amíg az utóbbiban 13,5 százalék. Ráadásul amíg a budapesti nők 77 százalékának volt munkája, az észak-magyarországiaknál ez az arány 63 százalék volt.

A G7 megjegyzi, az Európai Unió célul tűzte ki 2019-ben, hogy 2030-ra 5,8 százalékra csökkentség az említett korosztályban a nemek közötti különbséget a munkavállalás szempontjából. Azonban ettől még igen messze van az EU, hiszen jelenleg az átlag 10,7 százalék. Ráadásul 2021-ről 2022-re ez az érték csupán 0,2 százalékot csökkent.

Több mint 100 ezer magyar nyugdíjas adta munkára a fejét

Egyébként többszörösére ugrott a 65-74 éves korosztályhoz tartozó foglalkoztatottak száma Magyarországon 2010 és 2022 között, a Központi Statisztikai Hivatal statisztikái alapján. Az adatokból kiolvasható, lendületet adott a létszámuk növekedésének, hogy 2019-től csökkentek a rájuk vonatkozó közterhek, valamint 2022-től szochómentes lett a keresetük.

A vizsgált 12 évben a 65-74 év közötti foglalkoztatottak száma több mint három és félszeresére, 31 ezerről nagyjából 112 ezerre nőtt Magyarországon.

Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint, sok nyugdíjas az alacsony nyugdíja miatt vállal munkát, hiszen az ellátásuk 20-30 százalékkal marad el az utolsó évek átlagkeresetétől. Ráadásul a Policy Agenda elemzése szerint a 65 év felettiek több mint felének, 1,2 millió idősnek a bevétele nem érte el a nyugdíjas létminimum 145 ezer forintos szintjét sem tavaly.

A legalább 65 éves nyugdíjasok keresete járulékmentes Magyarországon, vagyis nem kell fizetniük a 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékot. Csupán a 15 százalékos szja-t vonják a bruttó keresetükből. A foglalkoztatójuk pedig mentesül utánuk a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó megfizetése alól.

Ne hagyd ki!