Kiugróan nagy mozgást mértek a munkaerőpiacon
Fotó: Shutterstock

Csodálkozol, ha lelépnek a dolgozóid? Ezért jártál így

Kiugróan magas volt a munkaerő-fluktuáció tavaly Magyarországon. Nagyjából az alkalmazottak harmada váltott munkahelyet. A koronavírus-járvány előtt láthattunk utoljára hasonló trendet, de a munkahelyváltók mostani aránya a korábbi értékeket is túlszárnyalja. Mutatjuk, hogy mi lehet az oka!


Tömegek mondanak fel

32 százalékos volt tavaly a munkahelyi fluktuáció, ami 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Különösen a fehérgalléros alkalmazottak között nőtt a munkahelyváltók aránya, egy év alatt 11-ről 17 százalékra – írja a Napi.hu a HR-Evolution Kft. országos fluktuációkutatására hivatkozva.

A legkisebb fluktuációt a kereskedelemben mérték (28 százalék), viszont a szektorok között itt volt a legnagyobb az emelkedés egyetlen év alatt (2020-ban még 18 százalék volt az érték). A másik véglet a termelő cégek voltak, ahol 29-ről 34 százalékra emelkedett a kicserélődött munkaerő aránya. Kiemelendő a szolgáltató szektor is, ahol 24-ről 30 százalékra növekedett az érték.

Ez állhat a magas számok mögött

A nagyarányú vándorlás egyik kiváltó oka lehet a hazánkban ismét jelentkező munkaerőhiány. Manapság kétszer annyi állásajánlat található a nagyobb állásportálokon, mint két évvel ezelőtt. A hirdetések pedig egymásra licitálva ígérnek magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket. Ennek eredményeképpen a bérspirál is kialakult idehaza, ami tovább erősíti a tendenciát.

Vannak szakmák – például karbantartó, nyomdász –, ahol már fejvadászok keresik a kékgalléros munkavállalókat, amire soha nem volt példa. Az pedig mindennapossá vált, hogy fizikai dolgozókra közvetlenül ráírnak a Facebookon munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek, hogy van egy ajánlatuk, érdekli-e

– nyilatkozta Csikós-Nagy Katalin fluktuációkezelés-szakértőt, a HR-Evolution Kft. ügyvezetőjét.

A szakember megemlített egy másik lényeges okot is, ami gerjeszti a folyamatot: az otthoni munkavégzés visszaszorulását. A pandémia alatt járványvédelmi megfontolásból több munkaadó részleges vagy teljes home office-ra állította át fehérgalléros alkalmazottjait. A koronavírus-járvány visszaszorulásával viszont többen eltörölték ezt a gyakorlatot. Számos munkavállaló azonban továbbra is a távmunkát preferálja, ezért kénytelen új munkahely után nézni, ahol fennmaradt munkavégzés ezen formája.

A home office hatására egyébként gyengült a csapatok megtartóereje is, lazult az elköteleződés a korábbi munkáltató iránt, amit szintén erősíthette a fluktuáció növekedését.

Ezt várják a szakértők

A felmérésből egyúttal az is kiderül, hogy a szakértők optimisták, hiszen úgy gondolják, hogy idén akár 10 százalékkal is eshet a munkahelyi fluktuáció mértéke. Azonban nem mindenki ért egyet ezzel a várakozással.

A fluktuáció a HR-szakemberek várakozásával ellentétes, növekvő tendenciát mutat, és 2022-ben tovább emelkedik. A foglalkoztatási adatok alakulása, a növekvő bérek, a magas infláció és az emelkedő árak mind ezt támasztják alá

– mondta Csikós-Nagy Katalin.

Az ügyvezető véleménye az, hogy az a munkaadó, aki nem tudja megfelelően kezelni a fiatal munkavállalóit, nem biztosít kielégítő munkavégzési körülményeket és fizetést, valamint nem bánik emberségesen az alkalmazottjaival, nem jöhet jól ki a mostani helyzetből.


Ne hagyd ki!