Úgy tűnik, hogy még mindig a modern ipar lehet a gazdaság kulcsa
Fotó: Shutterstock

Kettészakadt a magyar munkaerőpiac, ordítóak a különbségek

Amíg több nyugati megyében szinte mindenki dolgozik, valamint délen is van példa kiugróan jó adatra, keleten, például Szabolcsban 9 százalék feletti munkanélküliséget mutatnak a statisztikák. Már a szakemberek számára is fejtörést okoz a jelenség megmagyarázása.


Óriási különbségek a foglalkoztatásban

A tavalyi év végén az állástalanok aránya 3,7 százalékra csökkent az országban, a megyék között azonban óriási különbségek voltak. Amíg 2 százalék alatt marad a munkanélküliség Csongrád-Csanád, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben, addig a 7 százalékot is meghaladta Nógrádban, Borsod-Abaúj-Zemplénben és Szabolcs-Szatmár-Beregben. Az utóbbi esetében pedig elérte a 9,2 százalékot – írja vg.hu a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Ha a fizetésekre vonatkozó statisztikákat vizsgáljuk, ott is hasonló kettősséget tapasztalhatunk. Szabolcsban például a havi átlagbér tavaly nettó 90 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt. A fizikai foglalkozásúaknál az említett megyében 232 ezer forint volt 2021-ben az átlagos bruttó bérszint, miközben Győr-Moson-Sopronban 395 ezer.

Így látják a szakértők

Az iparosodottság és a bérszínvonal között van összefüggés, ráadásul az ipari keresetek magasabbak a nemzetgazdasági átlagnál, vagyis a több ipar felfelé húzza a területi bérszintet. (…) Az egy főre jutó ipari termelés alapján a legnagyobb értéket előállító Győr-Moson-Sopron megye után a sorban Komárom-Esztergom és Fejér következik, amit a fizetési lista egy az egyben lekövet, e három megyében évek óta a legmagasabb a nettó átlagbér

– idézi a cikk Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója magyarázatát a jelenségre.

Az ipari termelés területén tavaly azonban már Pest megyében állították elő a legnagyobb értéket, az egy lakosra jutó termelési értékszint viszont Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben maradt a legmagasabb, nagyjából 4,2 millió forint, ami az országos átlag több mint duplája. Baranya, Somogy és Békés megyékben ez az érték azonban a magyar átlag felét sem érte el.

Errefelé sajnos egy kezemen meg tudom számolni a nagy iparvállalatokat. (…) Ugyanakkor a terület fejlődése szempontjából döntő jelentőségű a M44-es beruházás, amely sok évtized elhagyatottság után köti be az ország egyik legszegényebb régióját a gyorsforgalmi hálózatba

– írja a portál Orosz Tivadar, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének nyilatkozatára hivatkozva.

Pozitív hírek érkeztek Borsodból

Meglepőnek tűnhet, de a statisztikák alapján a Közép-Magyarország régión kívül jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cégek a legaktívabbak. 2021-ben mintegy 500 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre a megyében, ami a 2017-es adataik két és félszerese, és magasan meghaladja a korábbi listavezető Győr-Moson-Sopron hasonló értékét is. Ennek köszönhetően Borsod napjainkban az ötödik legiparosodottabb térségnek számít Győr-Moson-Sopron, Fejér, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyék után, amíg öt évvel ezelőtt még csak a nyolcadik volt.


Ne hagyd ki!