Megszólalt a felelős államtitkár
Fotó: Shutterstock

Szigorodhatnak a vendégmunkásokra vonatkozó szabályok

Új, a vendégmunkásokra vonatkozó törvényjavaslatot fogadhat el a kormány a tavaszi ülésszakban, mely még az idén hatályba léphet - közölte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Például megszabhatják, legfeljebb mennyi ideig lesz foglalkoztatható egy harmadik országból érkező a hazánkban.


Újra napirenden a vendégmunkások kérdése

A vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó törvény meglehetősen „szerteágazó és átláthatatlan” Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint. Emiatt egyértelműsíteni szeretné a kormányzat.

A legfontosabb a magyar munkahelyek megvédése, és hogy ameddig van magyar munkavállaló, addig velük töltsük fel a szükséges létszámot. A harmadik országbéliek szabályozott, megfelelően irányított és átlátható módon történő foglalkoztatása pedig csak akkor jöhet szóba, amennyiben a beruházások újabb munkáskezeteket igényelnek

- idézi a politikust az Infostart.

Hozzátette, ezután is lesz kvóta – valószínűleg több is –, valamint terveznek egy munkaerőpiaci vizsgálatot. Azoknál a szakmáknál, ahol jelentősebb a magyar álláskeresők létszáma, nem fogják engedélyezni a vendégmunkások alkalmazását.

80 ezer plusz a szerben és az ukránok

Elárulta, a tervek szerint a vendégmunkások jellemzően két évre kaphatnak tartózkodási engedélyt. Ehhez automatikusan párosulni fog a munkavállalási engedély, ami további egy évre lesz meghosszabbítható, bár ehhez néhány feltételnek teljesülnie kell.

A részletek kidolgozása csak ezután kezdődik, így azon szakmák beazonosítása, ahol különösképp előnyben részesítenék a magyar munkavállalókat – és semmiképp nem szeretnének harmadik országbeli munkavállalókat – még folyamatban van

- tájékoztatott az államtitkár.

Elmondta, az ukránokat és a szerbeket nem számolva nagyjából 80 ezerre tehető jelenleg a harmadik országból érkező vendégmunkások száma hazánkban, ami viszonylag alacsony szám a többi V4 országhoz viszonyítva.

Egyre nagyobb az igény a vendégmunkásokra

Felütötte a fejét a munkaerőhiány Magyarországon az elmúlt években, ezért igencsak megnőtt az igény a vendégmunkásokra, különösen a termelő szektorban. Munkaerőt importálni egyre nehezebb a környező országokból, hiszen az ott elérhető humán erőforrás inkább a nyugatabbi, vagy szláv nyelvű országokat preferálja. Azonban kedvez nekünk, hogy az Ázsiából érkezők szemében Európa egységes megítélés alá esik. Nem akarnak mindenképpen Nyugatra menni.

A szakképzett ázsiai munkaerővel jellemzően most is két évre kötnek szerződést a magyar foglalkoztatók. A munkavállalók leginkább egyedül, család nélkül jönnek, nem letelepedési, hanem munkavállalási szándékkal, hogy anyagilag támogassák az otthon maradt családjukat.


Ne hagyd ki!