Néha a munkaadónak és a magyar munkavállalónak is jobb, ha érkezik vendégmunkás
Fotó: Shutterstock

A magyar dolgozóknak is jól jöhetnek a vendégmunkások

Ha nincs elég munkaerő, a vállalatok könnyen áthelyezhetik a termelést máshová, ahol kevésbé égető a munkaerőhiány. Ezért egy Magyarországon dolgozó vendégmunkás akár három magyar munkahelyének a megmaradásához is hozzájárulhat a szakértő szerint.


Néha a munkaadónak és a munkavállalónak is jobb, ha érkezik vendégmunkás

Ha a tervezett 500 ezer új munkavállaló elérése érdekében 2-300 ezerre tornázná fel a vendégmunkások számát Magyarországon a kormány (a VG szerint legalább ennyire lehet szükség), régiós szinten úgyis az egyik legkevesebb külföldi munkavállaló lenne idehaza.

A hazánkkal nagyjából megegyező méretű munkaerőpiaccal bíró Csehországban jelenleg mintegy 700 ezren, Ausztriában 1 millióan, a Magyarországtól négyszer nagyobb Lengyelországban pedig körülbelül 2 millióan vannak vendégmunkások (bár az utóbbinál zömében ukránok, és a háború kitörése után ugrott meg a számuk).

Juhász Csongor, a munkaerő-kölcsönző és toborzó Prohuman ügyvezető igazgatója szerint először meg kell találni a magyar munkaerőpiacon lévő rejtett tartalékokat. Azután jöhet szóba a vendégmunkások bevonása kontrollált körülmények között. Azonban több vállalkozásnak jelenleg hiába lenne egyszerűbb és olcsóbb magyar dolgozókat foglalkoztatni, erre nincs mód számos területen.

Magyarország a régió országaihoz képest versenyelőnyt tudott szerezni azzal, hogy engedélyezte a hiányszakmákban a vendégmunka igénybevételét, így a jelenlegi nehéz – munkaerőpiaci szempontból túlfeszített időszakban is – tud az ittlévő és a jövőben beérkező beruházásokhoz munkaerőt biztosítani, míg a régió többi országa folyamatosan munkaerőhiánnyal küzd. Mindez a magyar munkahelyek védelméről is szól, hiszen ha nincs elég munkaerő, a vállalatok könnyen dönthetnek úgy, hogy áthelyezhetik a termelést máshová, ahol ez a probléma kevésbé égető

- nyilatkozta az ügyvezető.

Hozzátette, a számításaik szerint egy vendégmunkás három magyar munkahely megmaradásához is hozzájárulhat az említett okok miatt. Ráadásul a jövőben több beruházás is nagyobb eséllyel kerülhet Magyarországra, ha hazánk biztosítani tudja az elégséges munkaerőt.

Nagyjából 100 ezren lehetnek

Korábban a hírek arról szóltak, a háború elől Ukrajnából menekülők nem igazán vállalnak munkát nálunk. A konfliktus előtt Magyarországon dolgozó ukránok egy része pedig hazament harcolni. Azonban a HR-Network Egyesület januári, a tagvállalatai vezetői körében végzett kutatása alapján a jelenleg hazánkban dolgozó külföldiek között az ukránok vannak a legtöbben.

Az egyesület vezetői szerint a keleti szomszédaink után Szerbia következik a listán, majd a Fülöp-Szigetek. Ebből a három országból leginkább fizikai dolgozók érkeztek. Szellemi foglalkozásúak körében Dél-Korea, Izrael, Egyiptom, India és Tunézia lehet a meghatározó. Jellemzően 10 és 200 fő között foglalkoztatnak a hazai cégek külföldieket, de van olyan vállalat is, ahol a létszámuk megközelítik az ezret.

A vendégmunkások aktuális számáról nehéz pontos adatot mondani, de az egyesület felmérése szerint 2023 januárjában 100 ezer körül lehettek. Közülük mintegy 20 ezren álltak munkába minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül tavaly hazánkban.

Egyre nagyobb az igény a vendégmunkásokra

Felütötte a fejét a munkaerőhiány Magyarországon az elmúlt években, ezért igencsak megnőtt az igény a vendégmunkásokra, különösen a termelő szektorban. Munkaerőt importálni egyre nehezebb a környező országokból, hiszen az ott elérhető humán erőforrás inkább a nyugatabbi, vagy szláv nyelvű országokat preferálja. Azonban kedvez nekünk, hogy az Ázsiából érkezők szemében Európa egységes megítélés alá esik. Nem akarnak mindenképpen Nyugatra menni.

A szakképzett ázsiai munkaerővel jellemzően két évre kötnek szerződést a magyar foglalkoztatók. A munkavállalók leginkább egyedül, család nélkül jönnek, nem letelepedési, hanem munkavállalási szándékkal, hogy anyagilag támogassák az otthon maradt családjukat.


Ne hagyd ki!