De csak azt számolja Bukarest, hányan érkeznek
Fotó: Shutterstock

Voltak, nincsenek: szöknek a vendégmunkások Romániából

Több mint 200 ezer vendégmunkás érkezett az utóbbi tíz évben Romániába az unión kívülről. Azonban azt nem tartja nyilván Bukarest, közülük hányan távoztak ebben az időszakban az országból. Ez azért is probléma, mert van olyan romániai vállalat, ahonnan például a pakisztániak háromnegyede megszökött.


Vendégmunkások tűnnek el Romániából 

212 ezer tartózkodási engedélyt bocsátott ki nem uniós állampolgároknak Románia az elmúlt tíz évben az Economedia román gazdasági portál információi szerint. Azonban jelenséggé vált, hogy a harmadik országból érkező vendégmunkások - főleg bangladesiek, pakisztániak és vietnámiak - tovább szöknek a nyugati országokba a magasabb bérek ígéretével. Ráadásul Bukarest nem tartja számon, hogy hány Unión kívüli munkás távozhatott az elmúlt években a délkeleti szomszédunktól.

A mi cégünknek nagyon rossz tapasztalata van például a pakisztániakkal: több mint 75 százalékuk két hónapon belül megszökött. (…) A nyugati országoknak szükségük van a hozzájuk illegálisan érkező munkaerőre, és szinte semmit sem tesznek azért, hogy vissza kelljen térniük Romániába

- nyilatkozta a portálnak Cristian Erbasut.

A vállalkozó hozzátette, szükség lenne például a munkaerőtoborzó cégek nagyobb szűrésére a helyzet javításához. Továbbá úgy látja, a távol-keletiek szökése még inkább felerősödhet Romániából, amennyiben az ország csatlakozik a schengeni övezethez, és szabadabb lesz az átkelés az uniós határokon – írja az economx.

Vietnámi londiner, mongol portás? Vendégmunkásokra várnak a hazai szállodák is

Egyre több vendégmunkás érkezik Magyarországra is. Nemcsak a gyártó-, hanem szolgáltatócégek is igénybe veszik a messzi földről érkezett alkalmazottak szolgálatait.

Mostanra olyan jelentős lett a munkaerőhiány Magyarországon, hogy a szakképzett munkakörökben is vendégmunkásokat kell alkalmazni. A legtöbben a Fülöp-szigetekről, Vietnámból, Indonéziából, Mongóliából és Kirgizisztánból érkeznek különböző munkaerő-kölcsönző vállalatokon keresztül.

Gőzerővel zajlik a toborzás, eddig 25 kölcsönző cég szerzett minősítést, hogy egyszerűsített eljárással vendégmunkásokat hozzon Magyarországra

nyilatkozta Karácsony Zoltán, a HR Portal álláspiaci szakértője augusztusban.

Karácsony kiemelte, immáron a gyártócégek mellett a szolgáltatásokkal foglalkozó vállalatok (például hotelek) is szeretnének vendégmunkásokat alkalmazni.

A várakozások szerint hazánkban az elkövetkezendő években körülbelül 500 ezer új munkahely fog létesülni, ezeknek az állásoknak a jelentős részét (200-300 ezer) vendégmunkások fogják betölteni.

A munkaerőhiány orvoslására az Országgyűlés egy olyan, novembertől életbe lépő jogszabályt fogadott el, amely szigorú feltételek mellett ugyan, de engedélyezi a vendégmunkások hazai alkalmazását, azonban a letelepedésüket gyakorlatilag kizárja.

Ne hagyd ki!