A repülővel is utazók figyelmébe ajánljuk
Fotó: Shutterstock

Ezek a világ legpontosabb nagy légitársaságai és repterei

Friss listát közöltek a világ legpontosabb repülőtereiről és nagy légitársaságairól. A globális ranglista első helyezettjein túl soroljuk a pontosság szempontjából legjobb európai társaságokat is.


Pontosságuk alapján rangsorolták a világ repülőtereit és légitársaságait

A Cirium utazásiadat-elemző a repülőtereket és légitársaságokat rangsorolta a pontosságuk alapján. Az utóbbiak közül azokat vizsgálta, amelyek naponta legalább három régióba indítanak járatot.

A CNBC szerint pontos perülőjáratnak azok számítottak a kutatásban, amelyek a tervezett érkezési időtől számított 15 percen belül érkeztek, valamint a tervezett indulási időtől számított 15 percen belül elindultak. A gépek pontossága alapján mérni lehetett a repterekét is.

A Cirium listája élén a kolumbiai Avianca Airlines végzett, amely járatai 85,7 százalékos pontossággal közlekedtek. A felsorolás második helyét a brazil Azul Airlines érdemelte ki 85,5 százalékkal, a harmadik pedig a Qatar Airways lett 85,1 százalékkal. De soroljuk az elől végzetteket:

A legpontosabb légitársaságok 2023-ban globálisan:

  1. Avianca Airlines, Kolumbia
  2. Azul Airlines, Brazília
  3. Qatar Airways, Katar
  4. Delta Air Lines, USA
  5. Iberia, Spanyolország

A legpontosabb európai légitársaságok 2023-ban:

  • Iberia Express, Spanyolország
  • Iberia, Spanyolország
  • Norwegian Air Shuttle, Norvégia
  • Austrian Airlines, Ausztria
  • LOT, Lengyelország

A legpontosabb repülőterek 2023-ban globálisan:

  • 1.Saint Paul International Airport, Minneapolis, USA
  • 2.Rajiv Gandhi International Airport, Haidarábád, India
  • 3.Kempegowda International Airport, Bangalore, India
  • 4.El Dorado International Airport, Bogotá, Kolumbia
  • 5.Salt Lake City International Airport, Salt Lake City, USA

Rendkívül nagyot emelkedtek a repülőjegyárak

Egyébként a mintegy 300 légitársaságot képviselő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra hívta fel a figyelmet novemberben, amíg a repülőtér-üzemeltetők által felszámított díjak az infláció felett nőttek, a repülőjegyárak az inflációnál kisebb mértékben emelkedtek. A Reuters megjegyzi, a Nemzetközi Repülőterek Tanácsa (ACI) gyorsan reagált a hírre. Ráadásul az IATA kijelentésének pontosan az ellenkezőjét közölték.

Míg az IATA azt állítja, hogy a légi viteldíjak Európában idén júniusban csak 16 százalékkal nőttek 2019-hez képest, az RDC légügyi adatelemző cég számai szerint ez a növekedés valójában 38 százalékos volt a nyári csúcshónapokban. Ez az emelkedő tendencia októberben is folytatódott, ráadásul a három hónappal előre lefoglalt viteldíjak 47 százalékkal drágultak

- idéztük az európai repülőtereket képviselő szakmai szövetség közleményét néhány hete.

A rendkívüli drágulás az Európai Uniónak is szemet szúrt: Brüsszel jelenleg a légitársaságoknál vizsgálódik az emelkedő viteldíjak miatt.

Ne hagyd ki!