A világ legnagyobb húsfeldolgozó vállalata is hackerek áldozata lett. A vállalat annyit közölt, egyelőre úgy tűnik, a dolgozók és a cég érzékeny adatai nem kerültek illetéktelen kezekbe, de még semmi biztosat nem tudnak mondani a károkozás mértékéről.

A JBA hétfőn kiadott egy közleményt, amiben az állt, hogy kibertámadást észleltek az informatikai rendszereikben – írja a Business Insider. A támadások főleg az észak-amerikai és az ausztráliai szerverközpontjaikat érintették. A vállalat egyelőre nem észlelt adatszivárgást, de nem zárták ki ennek a lehetőségét sem.

A vállalat a támadás észlelését követően azonnal felfüggesztette az érintett rendszerek működését, értesítette a hatóságokat, illetve mozgósította a cég globális informatikai és külső szakértői hálózatát a probléma elhárításának érdekében. Ha minden igaz, a biztonsági rendszereket nem érték el a támadók, és arra sem utal semmilyen jel, hogy az ügyfelek, a beszállítók, vagy az alkalmazottak adatai veszélybe kerültek volna.

A brazil JBA a világ legnagyobb bevételű húsfeldolgozó vállalata. Tavalyi éves bevétele meghaladta az 51,3 milliárd dollárt (14620 milliárd forint).

​Mozgolódnak a hackerek

Az elmúlt néhány hónapban egymás után érkeztek a hírek a hackertámadásokról. Alig néhány hete, hogy az amerikai Colonial Pipeline finomított kőolajszállító vezetékrendszerét kiberbűnözők bénítottak meg, máris jött egy újabb betörés. Sőt, nem is egy, hanem több tucatnyi. A Microsoft arról számolt be a napokban, hogy a Nobelium orosz hackercsoport 1 hét alatt 24 ország több mint 150 vállalatát támadta meg. Ennek következtében a bűnözők több mint 3000 e-mail fiókot törtek fel. Néhány hónapja a REvil csapata az Acer-től 50 millió dollár váltságdíjat követelt az ellopott adataikért cserébe. Ez után nem sokkal az Apple-t is betámadták, esetükben is 50 millió dollárral szerettek volna gazdagodni a tilosban járó „informatikusok". Manapság egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a hackerek, amelyek sok esetben sikert eredményeznek. A Colonial Pipeline például kifizette a bűnözőknek az 5 millió dolláros váltságdíjat. Ezeken az összegeken és „sikereken" felbuzdulva, valószínűleg sok hasonló támadás várható a közeljövőben.

Friss

Fotó: @shawnanggg on Unsplash

Ha eddig működött, akkor most miért akadozik az ellátási lánc?

A csapból is az folyik, hogy nincs elég mikrochip, akadozik a fa, a hús és a vegyiáru utánpótlás, és úgy igazából mindenből hiány van a világon. A Business Insider utánajárt, mi rejlik a globális szállítmányozás gondjai mögött.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: NeONBRAND on Unsplash

Mielőtt "idegből" felmondanál, gondold át ezt a pár dolgot!

A pandémia előtt sokan vágytak arra, hogy otthonról dolgozhassanak. Aztán tavaly beütött a vírus, és ezzel együtt elterjedt a távmunka is, ami sokszor kiegyensúlyozottság helyett csalódottságot és stresszhelyzetet eredményezett. Azonban mielőtt hirtelen felindulásból felmondanál a munkahelyeden, érdemes néhány tényezőt átgondolnod.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Daikin

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni! (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

A világ legnagyobb húsfeldolgozó vállalata is hackerek áldozata lett. A vállalat annyit közölt, egyelőre úgy tűnik, a dolgozók és a cég érzékeny adatai nem kerültek illetéktelen kezekbe, de még semmi biztosat nem tudnak mondani a károkozás mértékéről.

A JBA hétfőn kiadott egy közleményt, amiben az állt, hogy kibertámadást észleltek az informatikai rendszereikben – írja a Business Insider. A támadások főleg az észak-amerikai és az ausztráliai szerverközpontjaikat érintették. A vállalat egyelőre nem észlelt adatszivárgást, de nem zárták ki ennek a lehetőségét sem.

A vállalat a támadás észlelését követően azonnal felfüggesztette az érintett rendszerek működését, értesítette a hatóságokat, illetve mozgósította a cég globális informatikai és külső szakértői hálózatát a probléma elhárításának érdekében. Ha minden igaz, a biztonsági rendszereket nem érték el a támadók, és arra sem utal semmilyen jel, hogy az ügyfelek, a beszállítók, vagy az alkalmazottak adatai veszélybe kerültek volna.

A brazil JBA a világ legnagyobb bevételű húsfeldolgozó vállalata. Tavalyi éves bevétele meghaladta az 51,3 milliárd dollárt (14620 milliárd forint).

​Mozgolódnak a hackerek

Az elmúlt néhány hónapban egymás után érkeztek a hírek a hackertámadásokról. Alig néhány hete, hogy az amerikai Colonial Pipeline finomított kőolajszállító vezetékrendszerét kiberbűnözők bénítottak meg, máris jött egy újabb betörés. Sőt, nem is egy, hanem több tucatnyi. A Microsoft arról számolt be a napokban, hogy a Nobelium orosz hackercsoport 1 hét alatt 24 ország több mint 150 vállalatát támadta meg. Ennek következtében a bűnözők több mint 3000 e-mail fiókot törtek fel. Néhány hónapja a REvil csapata az Acer-től 50 millió dollár váltságdíjat követelt az ellopott adataikért cserébe. Ez után nem sokkal az Apple-t is betámadták, esetükben is 50 millió dollárral szerettek volna gazdagodni a tilosban járó „informatikusok". Manapság egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak a hackerek, amelyek sok esetben sikert eredményeznek. A Colonial Pipeline például kifizette a bűnözőknek az 5 millió dolláros váltságdíjat. Ezeken az összegeken és „sikereken" felbuzdulva, valószínűleg sok hasonló támadás várható a közeljövőben.

Friss

Fotó: 123rf

Később érik a meggy a tavaszi hideg miatt

Már kapható a korai hazai meggy a piacokon, üzletekben, de nagyobb mennyiségű meggytermés csak a jövő hét közepére várható. Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője; az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb a meggyfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!