Fiatal nő alszik az ágyban
Fotó: Shutterstock

Megdőlni látszik a régi igazság a nyolcórás alvásról

A napi nyolc óra már nem az ideális alvásidő, legalábbis a középkorúak számára biztosan nem egy új kutatás szerint. A Cambridge Egyetem tanulmányában arra jutott, hogy inkább hét órás éjszakai nyugalom javasolt az egészség megőrzése és a demencia elkerülése érdekében.

A felméréshez 500 ezer 38 és 73 év közötti brit alvási szokásait és egészségi állapotát vizsgálták, tíz évre visszamenőleg.

Minden alvások legjobbika

Kiderült, hogy azok, akik hét óránál rendszeresen többet vagy kevesebbet aludtak, rosszabbul teljesítettek a gondolkodási sebességet, a koncentrálóképesség hosszát, az emlékezőképességet és a problémamegoldást vizsgáló teszten.

Mostanáig azt gondolták, hogy egészségügyi hasznát tekintve a nyolc órás megszakítatlan alvás minden alvások legjobbika.

A megszakított alvás azonban – amely egyaránt előfordul azoknál, akik túl sokat vagy túl keveset alszanak – összefüggésbe hozható az amiloid fehérje lerakódásával az agyban, ami a demencia kiindulópontja lehet. A túl sok alvással még az is a baj, hogy gyengébb minőségű, vagy töredezett lehet benne a mélyalvás fázisa. A túl rövid alvásnál az agy nem tud kellőképpen regenerálódni.

A hét az új nyolc

A kutatásban negyvenezer résztvevő agyát képalkotó diagnosztika segítségével közelebbről is megvizsgálták, és összefüggést fedeztek fel az alvás hossza, valamint az emlékezetért és a kognitív feldolgozásért felelős agyi területek állapota között. Ezekben nagyobb változást tapasztaltak azoknál, akik hétnél kevesebb vagy több órát aludtak.

Azoknak volt a legegészségesebb agyuk, akik éjjelenként hét órát pihentek.

A középkorúak és annál idősebbek egyre nehezebben hajtják álomra a fejüket, és éjszaka is gyakrabban felriadnak. Szakértők szerint ez felgyorsítja a szellemi leépülést, és pszichés problémákhoz is vezethet.

Az alvás nemcsak az agy állapotára hat, hanem például az anyagcsere-működésre és az immunrendszerre is.

A legjobb, ha minden nap ugyanabban az időben kelünk és fekszünk, mert ez megtanítja az agyat és a belső óránkat egy rutinra, amelyet igyekszik követni.

Az éjszakai nyugalom minden korosztálynál fontos, de az idősödőknek különösen érdemes erőfeszítéseket tenniük a jó alvás elérése érdekében.


Ne hagyd ki!