Szobabútorok egy IKEA áruházban, a cég felmére, mit gondolnak a magyarok az ideális otthonról

Az új "IKEA Élet otthon "felmérésből kiderül, hogy tavaly az emberek igyekeztek az otthonukat az új helyzetekhez igazítani, hogy jobban érezzék magukat benne. A magyarok 2/3-a számolt be arról, hogy változtatott az életterén aszerint, hogy milyen tevékenységeket kellett vagy akart ott végezni.


Emberi kapcsolatok

A kutatás szerint a pandémia hatására az emberek 53%-a érzi úgy, hogy javult a kapcsolata a közvetlen családtagjaival, 40%-nak pedig a barátaival. A magyarok közel harmada (29%) fordul szüleihez akkor, amikor mentális problémákkal találja szemben magát. Érdekesség, hogy bár 73% több időt töltött otthonához közeli helyeken az elmúlt egy évben a korábbi időszakhoz képest, azonban kevesen tették mindezt ismerkedés céljából. Akik a környéken szociális kapcsolatokat is építettek, azok a gyermekes családok (18 évesnél fiatalabb gyermekekkel) voltak, ahol a gyerekek és a szülők is új ismeretségekre tettek szert.

Ha otthonról van szó, fontosak az olyan érzelmi szükségletek, mint a kényelem, a magánélet, a biztonság, az összetartozás és a tulajdonjog. Kiemelt fontosságú a biztonság és a magánélethez való jog az otthonokban.

Multifunkcionális otthon

A válaszadók 13%-a jelentősen, 65%-a valamilyen mértékben megváltoztatta otthonát annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a pandémia időszaka alatt csak itt volt lehetősége. A funkciókat tekintve a magyar otthonok leggyakrabban pihentető tevékenységekhez, illetve háztartási feladatokhoz adnak teret, amelyek közül legtöbbször az alvást, az olvasást, a zenehallgatást vagy a TV nézést, valamint a főzést, az étkezést és a takarítást említik a válaszadók. Mindemellett a kutatási eredményekből az is látszik, hogy a tárolás és a rendszerezés komoly kihívást jelentett az elmúlt időszakban.

A válaszadók 1/3-a fontosnak tartja hobbiját a mentális jóllét fenntartásához, de nehezen talált ehhez otthonában megfelelő helyet. A 18 év alatti gyermekekkel élők több mint fele szerint az otthoni jólléthez hozzájárul a gyermekekkel eltöltött minőségi idő, és szeretnék, ha nagyobb arányban lenne jelen a mindennapjaikban.

A különböző életkorban és élethelyzetben lévő emberek másképpen töltik szabadidejüket. A fiatal férfiak körében a számítógépes, konzolos játékok és a testedzés fontos feltétele a jóllétnek. A 18 év alatti gyermekes szülők harmada pedig több időt szeretne szentelni az otthoni wellness tevékenységekre.

Ideális otthon, jövőkép

Bár a válaszadók 2/5-e úgy érzi, hogy a pandémia negatív hatással volt a személyes pénzügyeire, ugyanennyien tekintenek optimistán a jövőbe – a fiataloknál ez az arány 58%. A válaszadók 39%-a szeretne a jelenleginél több időt szánni hobbijára és személyes tevékenységeire, ugyanakkor 30% érzi azt, hogy jelenlegi otthona nem felel meg ennek.

Az ideális otthon legfontosabb ismertetőjegye a kert, vagy erkély/terasz megléte, a második faktor az otthon fenntarthatósága. Nagyon fontos, hogy legyenek a közelben zöld területek, parkok, illetve több mint a válaszadók harmada jelöle meg az ideális otthon feltételeként a család és a barátok közelségét is.

Az IKEA évek óta elkészíti az Élet otthon felmérést, ezúttal több mint 30 országban összesen 34 387 válaszadó bevonásával, a témában jártas szakértők részvételével, online megkérdezéses módon, részletes másodelemzéseket követően készült el a riport. Magyarországon több mint 1000 fő adott választ a kérdésekre, a kutatás reprezentatív a magyar lakosságra.


The Conversation

Ne hagyd ki!