Kedvezően hathat az ízületekre bizonyos éltelek fogyasztása
Fotó: Shutterstock

5+1 élelmiszercsoport, mely segíthet az ízületeken

Emberek milliói küzdenek krónikus vagy szórványos ízületi fájdalmakkal. Ezek gyakran gyulladásokra, sérülésekre, túlterheltségre vezethetők vissza. Az eset súlyossága függvényében gyógyszerekkel, fizioterápiával esetleg bizonyos élelmiszerek fogyasztásával is csökkenthető a fájdalom. Felsorolunk néhány példát az utóbbira.


Megfelelő étkezéssel az ízületi problémák ellen

Gyümölcsök, zöldségek, halak, diófélék és babban gazdag ételek fogyasztása segíthet az ízületi fájdalmak enyhítésében a Arthritis Foundation szerint. Azonban óva intenek a többszörösen feldolgozott élelmiszerektől, a telített zsíroktól, a vörös húsokat, a szénhidrátokat és a cukortól.

Az alapítvány szakértői a mediterrán étrendet is az ízületi problémával küzdők figyelmébe ajánlják, hiszen az jellemzően nagyobb arányban tartalmazza az említett, kedvező élelmiszereket – jegyzi meg a Magyar Mezőgazdaság.

De mutatunk öt olyan élelmiszercsoportot, amelyek fogyasztása segíthet az ízületeken (persze ha valakinek hasonló gondjai vannak, mindenképpen egyeztessen orvossal a számára leginkább megfelelő kezelésről). Íme a lista:

Káposztafélék: A brokkoli, a kelbimbó, a káposzta, a karfiol, a kelkáposzta és a fehérrépa antioxidánsokkal rendelkeznek, amelyek segítenek csökkenteni az ízületi problémákat. A kelbimbó, a mángold és a főtt kelkáposzta is gazdag K-vitaminban, ami enyhítheti fájdalmat, mivel az ezen vitamintól függő fehérjék jelen vannak az ízületi szövetekben. Ezen élelmiszerek bizonyítottan segítenek az osteoarthritis elleni küzdelemben is, hiszen lassíthatják a porcok pusztulását.

Omega-3 zsírsavakban gazdag ételek: A halolaj és a csukamájolaj is nagy mennyiségben tartalmaz két omega-3 zsírsavat, amelyek csökkentik a gyulladást az ízületekben és a kötőszövetben. Emellett segítik a gyulladáskeltő omega-6 vegyületek arányának mérséklését, amelyek gyakran az ízületi fájdalmak okozói. Az omega-3 zsírsavak megtalálhatók például a lazacban és egyes magvakban.

Gyümölcsök: A gyümölcsök tele vannak rostokkal és antioxidánsokkal, amelyek a szervezetben lévő gyulladások és betegségek ellen küzdenek. Emellett rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, melyek például segítenek táplálni az egészséges bélbaktériumokat, valamint a szív egészségét is elősegíthetik. Külön figyelmet érdemel a szeder, a szilva, az alma, a papaya, az ananász, az áfonya és a kékszőlő, melyek gyulladáscsökkentő hatásúak lehetnek.

Lencse és bab: A lencse, a bab és egyéb hüvelyesek rostokat, fehérjéket és antociánt tartalmaznak, ami csökkentheti a gyulladást az ízületekben. Ugyanakkor nem javasolt túl sok hüvelyesest fogyasztani, mivel gyomor-bélrendszeri panaszokat okozhatnak.

Fokhagyma és néhány fűszerek: A fokhagyma, a gyömbér és a kurkuma szintén segítenek csökkenteni a gyulladást. Emellett a dialil-diszulfin enzimnek köszönhetően megelőzhetik a porckárosodást is.

Bónusz: megemlítenénk egy házias ételt is. A pozitív tulajdonságai miatt a kocsonya fogyasztása különösen kedvezhet azoknak, akiknek ízületi problémáik vannak (amennyiben valaki nem rajong a kocsonyáért, annak a hasonló hatásai miatt érdemes lehet a disznópaprikást kipróbálnia helyette). Bővebben a kocsonyáról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Ne hagyd ki!