Ha szénsavas borra vágyunk, akár pezsgőt, gyöngyözőbort vagy habzóbort is választhatunk
Fotó: Shutterstock

Tudod, mi a különbség habzóbor, gyöngyözőbor és pezsgő között?

Mind a három szénsavas borkészítmény, azonban lényeges különbségek vannak közöttük.


Amit a szénsavas borokról mindenkinek tudni érdemes

Nem minden szénsavas bort hívhatunk pezsgőnek. A pezsgők szénsavtartalma minden esetben egy másodlagos, biológiai erjesztés során, természetes úton képződik. Gyártásuk módja szerint három alapvető kategóriát különböztetünk meg: a tradicionális pezsgőt, a Méthode transvasée eljárással készülő pezsgőt és a tankpezsgőt – írja a nak.hu.

A habzóborok és a gyöngyözőborok esetében mesterségesen kerül a szénsav a palackokba. A leglényegesebb különbség köztük, hogy a gyöngyözőborok esetében 2,5 bar alatti nyomás uralkodhat a palackban. Habzóboroknál viszont legalább 3 bar.

Amíg gyöngyözőbort vagy habzóbort nagyon sokféle szőlőfajtából készítenek, addig pezsgőt leginkább chardonnay vagy pinot noir borszőlőfajtákból.

Egy kis hazai pezsgőtörténelem

A történelmi Magyarországon az első pezsgőgyártó üzem Pozsony mellett 1825-ben létesült. Ezt követően hozta létre Törley József francia szakemberek segítségével a budafoki pezsgőgyárát, amely közelében szőlőt is termesztett. Később a pezsgőkhöz felhasznált szőlők termesztése leginkább az Etyeki-borvidékre korlátozódott. A pezsgőgyár termékei világhírűek voltak a XX. század első felében, azonban a későbbi államosítás a minőség hanyatláshoz vezetett. A márkának azonban sikerült fennmaradni és mára a hazai piac vezető pezsgőgyártójává vált.

Jelenleg nagyjából 60 cég rendelkezik pezsgő-előállítási engedéllyel Magyarországon, azonban a második világháború előtt még csak 29 pezsgőüzem működött. Később a számuk csökkent és a minőségi italok mennyisége is jelentősen visszaesett – tömegtermelésre álltak át az üzemek.

„A szocializmus egyenlőségre törekvő évei ezt a tarka kínálatot egyszínűre festették. A pezsgőgyártás óriási mennyiségi növekedéstért el, de abban helye csak a gyors feldolgozású, olcsó tankpezsgőnek volt. A tradicionális pezsgőt, a pezsgőfogyasztás kultúráját, mint úri passziót, szerették volna az emberek gondolkodásából kitörölni”

- nyilatkozta korábban Wlasitsch Andrea, a Garamvári Szőlőbirtok Vinarium Kft. ügyvezetője.

A szakember beszélt arról is, hogy csak az utóbbi évekre volt jellemző, hogy a borok szektorán belül a pezsgőkészítés is komoly fejlődésnek indult. Az iparág azonban rendkívül eszköz- és munkaigényes, ezért komoly technikai hátteret és nagy anyagi ráfordításokat igényel. Ezen belül pedig a prémium kategóriás, jellemzően tradicionális eljárással készülő pezsgők gyártásához szükséges hatalmas befektetés. Wlasitsch Andrea szerint jelenleg a prémiumszektorban a legnagyobb a hazai verseny. Napjainkban körülbelül 350-400 ezer palackot értékesítenek ebben a kategóriában Magyarországon, ez a szám azonban folyamatosan nő.

Így festenek a hazai számok

A hazai pezsgőfogyasztás meglehetősen szezonális. A pezsgők nagyjából 60 százaléka a szilveszteri ünnepi időszak alatt fogy. A hazai gyártású pezsgők háromnegyedét itthon értékesítik a gyártók. A magyar pezsgő kivitele az utóbbi öt év átlagában 50 ezer hektoliter volt, értékben 8 millió euró körül alakult. Elsősorban Romániába, valamint a balti és a skandináv országokba jutott belőlük.

A hazai pezsgőfogyasztás 2020-ban 9 százalékot csökkent a megelőző évhez képest. A visszaesés okait a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal magyarázzák a szakemberek (kevésbé éltünk szociális életet). Az előzetes adatok alapján 2021-ben viszont nem esett tovább a fogyasztás.

Ne hagyd ki!