Már az Európai Unió is vizsgálódik az ügyben
Fotó: Shutterstock

Elszálltak a jegyárak a légiközlekedésben

Drasztikusan emelkedtek a repülőjegyárak az elmúlt években – hívta fel rá a figyelmet egy nemzetközi szervezet. Akkora a drágulás, hogy az Európai Unió is vizsgálódik a viteldíjak miatt.


Rendkívül nagyot emelkedtek a repülőjegyárak

A mintegy 300 légitársaságot képviselő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra hívta fel a figyelmet a héten, hogy amíg a repülőtér-üzemeltetők által felszámított díjak az infláció felett nőttek, a repülőjegyárak az inflációnál kisebb mértékben emelkedtek. A Reuters megjegyzi,a Nemzetközi Repülőterek Tanácsa (ACI) gyorsan reagált a hírre. Ráadásul az IATA kijelentésének pontosan az ellenkezőjét közölték.

Míg az IATA azt állítja, hogy a légi viteldíjak Európában idén júniusban csak 16 százalékkal nőttek 2019-hez képest, az RDC légügyi adatelemző cég számai szerint ez a növekedés valójában 38 százalékos volt a nyári csúcshónapokban. Ez az emelkedő tendencia októberben is folytatódott, ráadásul a három hónappal előre lefoglalt viteldíjak 47 százalékkal drágultak

- idézi az európai repülőtereket képviselő szakmai szövetség közleményét a Portfolio.

A rendkívüli drágulás az Európai Uniónak is szemet szúrt: Brüsszel jelenleg a légitársaságoknál vizsgálódik az emelkedő viteldíjak miatt.

Pedig sokszor olcsóbb repülni, mint vonatozni

Egyébként a Greenpeace 112 európai - javarészt nemzetközi - útvonalat összehasonlító elemzése szerint a vonatozás átlagosan kétszer annyiba kerül, mint a repülés.

Sokakat sokkol az a tény, hogy gyakran olcsóbb repülővel utazni, mint vonattal

- idéztük Clément Beaune francia közlekedési minisztert a nyáron.

Emiatt a párizsi vezetés meg fogja emelni a légi közlekedés adóterheit. Az abból befolyó többletbevételeket a vasút fejlesztésére fordítja. Pontosabban azzal kívánja vonzóbbá tenni a vonatozást, hogy csökkenti a repülőjegyek és a vonatjegyek közötti árkülönbséget.

Mi a magyarázat a jelentős árkülönbségre?

Az egyenlőtlenség az árakban több dologgal magyarázható a szakemberek szerint. Egyik tényező, hogy kedvezőbbek a légi közlekedés adóterhei. Például a Párizs - Barcelona repülőjáratok után a légitársaságok nem fizetnek áfát, valamint a kerozinadó alól is mentesülnek. Viszont ugyanezen az útvonalon a vasúttársaságokat energiaadó és az utasok után általános forgalmi adó is terheli, ami visszaköszön a jegyárakban.

Az éghajlati válság idején adómentességet adni egy szuperszennyező ágazatnak nem egyeztethető össze a mai kihívásokkal

- jelentetti ki Jo Dardenne, a Transport and Environment (T&E) kampánycsoport légiközlekedési igazgatója.

A másik tényező, ami növeli a vonatozás költségét a nemzetközi utak alkalmával az az, hogy gyakran nincs együttműködés a vasúttársaságok között. Ha egy útvonalat két különböző társasággal kell megtenni, és azok nem rendelkeznek jegyértékesítési megállapodással, az a jegyárakon keresztül igencsak visszacsattanhat az utazók pénztárcáján.

Ne hagyd ki!