A kiterjesztett valóság (AR) szemüvegeket gyártó Nreal vállalat 60 millió dolláros, átszámítva közel 20 milliárd forintos befektetéshez jutott. A finanszírozási kört az Alibaba vezette, ami egyértelműen jelzi, hogy a kínai e-kereskedelmi óriás komolyan tervez a metaverzummal.
Ez a jövő
Célunk, hogy támogassuk a vállalkozói szellemet és ösztönözzük a technológiai innovációt
-fogalmazott szűkszavúan az Alibaba szóvivője az Insidernek a befektetéssel kapcsolatban.
A friss tőkebevonásnak köszönhetően a pekingi székhelyű Nreal-hez befolyt kockázati tőke immáron 200 millió dollárra duzzadt. A vállalat az Alibabán kívül más támogatót nem nevezett meg.
Az Nreal által kifejlesztett Light and Air szemüvegek az úgynevezett AR technológián alapulnak. Az ilyen és ehhez hasonló eszközök azt a célt szolgálják, hogy az emberek elmerülhessenek a metaverzumot alkotó virtuális világokban. A kiterjesztett és a virtuális (VR) valóság technológia kulcsfontosságú a web 3.0 (metaverzum) jövőjének szempontjából.
Lendületben
Az Alibaba néhány hónapja már bontogatja a szárnyait az innovatív ágazatban, már több kapcsolódó védjegykérelmet is benyújtott. Ilyen például az Ali Metaverse. A Nikkei Asia tájékoztatása szerint az óriáscég az elmúlt években legalább egymilliárd dollárt fektetett be az AR és VR megoldásokat fejlesztő startupokba.
Az Alibaba lépése nem példa nélküli, az elmúlt néhány hónapban óriási mennyiségű kockázati tőke áramlott a metaverzumhoz kapcsolódó vállalatokhoz. A Crunchbase adatai szerint csak 2021 utolsó negyedévében közel 1,9 milliárd dollárnyi befektetést könyvelhettek el a világ AR és VR startupjai.
Fiatal szegmens
A metaverzum piaca az előrejelzések szerint idén 20 százalékkal fog gyarapodni, a növekedés mértéke azonban 2030-ra meghaladhatja az 1300 százalékot – állítja a Statista.
Az ágazat becsült értéke 47,48 milliárd dollár lesz 2022 végén, nyolc év múlva viszont már 678 milliárd dollár körül fog mozogni.
Az Nreal az új tőkét kutatás-fejlesztésre és más ágazatokba irányuló terjeszkedésre fordítja.
Érdekel, pontosan mit is takar a metaverzum kifejezés? KATTINTS IDE!