A Gmail jelentős fejlesztését jelentette be a Google
Fotó: Shutterstock

Gmail-t használsz? Ennek a hírnek örülni fogsz!

A Gmail mobiltelefonos felhasználóinak kedvez a levelezőrendszerbe érkező új funkció. Az androidos és iOS-es eszközökön is megjelenik a fejlesztés, mellyel könnyedén lefordíthatók az idegen nyelvű üzenetek.


Szövegfordító funkciót kap a mobiltelefonos Gmail

Sokak által várt funkció érkezik a Gmail mobilapplikációjába androidos és iOS-es felületen is - jelentette be a Google. Ahogyan arról a Tech Crunch beszámol, a levelezőprogram asztali verziójában régtől létező, a nyelveket automatikusan felismerő és lefordító bővítményt kap a levelező mobilos változata is. Egyébként a program számítógépes variációja jelenleg nagyjából 100 nyelvet ismer, köztük a magyart.

Korábban a felhasználóknak jellemzően más appokat kellett használniuk a mobiltelefonokon ahhoz, hogy lefordítsák egy e-mail tartalmát. Általában ki kellett másolniuk a levél szövegét, majd beilleszteniük azt egy fordítóprogramba. Az ehhez hasonló megoldásoknak vethet véget az Gmail új funkciója, amely a következő napokban fokozatosan fog megjelenni az androidos készülékeken, majd augusztus 21-től az iOS-es eszközökön.

Kiterjeszti a képeket az Adobe Photoshop új eszköze

Azonban nem ez az egyetlen hasznos technológiai újítás, amiről beszámoltunk a napokban. A mesterséges intelligenciával támogatott eszközét, a Firefly-t még márciusban jelentette be az Adobe. A program már a kezdetektől képes volt csupán pár parancs megadása után teljesen átalakítani fotókat, például téli tájképből nyárit csinálni. Később az is kiderült, a fejlesztés a magyarul bevitt utasításokat is megérti, valamint be fog kerülni a Photoshopba is.

A napokban újabb funkciót kapott Firefly: képes lett kiterjeszteni a fotókat az eredeti határaikon túlra. Tehát akár felhasználói instrukciók nélkül is olyan környezetet tud készíteni egy kép köré egy kiterjesztett vászonra, mintha az eredeti fotó annak csak egy kivágása lenne. Persze a felhasználók is megadhatják, mivel bővítse ki az MI a fotót.

A funkció megjelent a Photoshop egy új, de egyelőre béta kiadásában, és a Generative Expand nevet kapta. Magyar elnevezése egyelőre nincs, de valószínűleg "generatív kiterjesztésnek" fogják hívni az eredeti angol neve után.

Az eszközzel akár vissza is élhetnének egyesek, azonban az Adobe szűrőkkel próbálja megakadályozni, hogy azt káros tartalmak generálására használják.

Az új funkcióról egy bemutatóvideót is megnézhetsz ezen a linken.

A Google leradírozza, ha valakit nem akarunk egy képen látni

A Google-nek is volt egy jelentős bejelentése az egyik képszerkesztőjéről az idén. Nagy számban vannak a képekről objektumokat eltüntető alkalmazások, de talán a techóriás "varázsradírja", a Magic Eraser a legegyszerűbben kezelhető mind közül. A funkció korábban a Google Fotókban volt elérhető, kizárólag a cég saját Pixel 6-os és 7-es mobiltelefonjain. Azonban a vállalat úgy döntött, fokozatosan, frissítésekkel lehetővé teszi, hogy korábban kiadott Pixeleken, iPhone-okon és androidos telefonokon is használható legyen.

Viszont nem ingyenes a nem Pixel eszközökön. Más készülékek tulajdonosainak elő kell fizetniük a Google One szolgáltatásra, ha meg akarják kapni a Magic Erasert. Azonban ennek van egy olyan előnye is, hogy óriási tárhelyet lehet kapni viszonylag olcsón az előfizetéshez.

Egyébként többféleképpen használható a Magic Eraser. Például a képen nyilvánvalóan oda nem illő objektumoknál a Google mesterséges intelligenciája (MI) magától javasolja a törlést, és el is végzi. Esetleg körbe lehet rajzolni az eltávolítandó objektumot vagy objektumokat/személyeket, majd az MI megtisztítja a területet, és kitölti a környező háttérrel. A program működését a Google például itt és itt mutatja be.

Ne hagyd ki!