Úgy tűnik, ha Kínának nem megy, szenvednek a luxusdivatmárkák is
Fotó: Shutterstock

Tavaly szárnyaltak, idén elhasalhatnak a luxusdivatmárkák

Nagyjából 9 százalékkal bővült a luxusdivatcikkek globális piaca tavaly. Azonban idén nem számítanak a szakértők a szektor hasonló szárnyalására. A visszaesés legfőbb oka a kínai turisták költéseinek mérséklődése lehet.


Nagyot eshet a luxusdivatcikkek globális piaca az idén

Az olyan luxusdivatmárkák, mint a LVMH, a Kering, a Prada, a Hermes, a Burberry és a Richemont is a napokban teszik közzé az előző negyedéves jelentéseiket. Azonban az előjelek igen borúsak, főleg a kínai kereslet csökkenése miatt, valamint a bázishatások következtében (a Covid-lezárásokat követően megugrott a kereslet az érintett termékekre).

Különösen a Kering csoportot (ide tartozik például a Gucci) érinthette súlyosan az ázsiai piac gyengélkedése. Az ő eredményeik már publikusak. Az első negyedéves forgalmuk 10 százalékkal csökkent éves alapon, pedig az elemzők nagyjából 3 százalékos zsugorodásra számítottak. A Kering kedvezőtlen jelentése hatással volt a részvényárfolyamára is, mely 14-15 százalékot esett.

Ez a visszaesés a szakértők szerint szektorális válságra utal, melynek hátterében a kínai turisták elmaradó költései állnak, különösen Hongkongban, Makaón és Szingapúrban.

Azonban a Vg megjegyzi, a luxusmárkák egyes termékeiknél forgalomnövekedést tudtak elérni 2024 első 3 hónapjában. Például a Pradának a Miu Miu márkája népszerű volt a kínai fiatalok körében, így a forgalma 9 százalékos növekedést mutatott az első negyedévben, 2023 azonos időszakához képest. Sőt, ugyanekkora bővülést prezentáltak a LVMH-nek a Lady Dior és a Louis Vuitton Speedy táskái is a vizsgált időszakban.

Mindezek ellenére a Barclays szerint a szektor globális forgalomnövekedése 2024-ben aligha éri el a tavalyi 9 százalékot.

Sorra dönti meg az eladási rekordjait a Lamborghini

Egyébként van olyan luxuspiaci szegmens, ami továbbra is nagyon jól megy. Például 10 112 autót adott el a Lamborghini tavaly, ami az olasz luxusautógyártó új, egyéni rekordja. Egyben 9,5 százalékos értékesítésnövekedést jelent éves alapon. Mindez 2,66 milliárd eurós bevételt jelentett a gyártónak tavaly, ami 12,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Azonban a működési profitjuk ennél is jobban, 17,8 százalékkal nőtt éves alapon, és elérte a 723 millió eurót, ami szintén céges rekord.

A Volkswagen csoporthoz tartozó vállalat legkeresettebb modellje az Urus SUV volt. A 650–660 lóerős, 4 literes biturbó V8-as motorral felszerelt modellből 6 087 darab kelt el tavaly. 13 százalékkal több, mint 2022-ben.

A Huracan, egy V10-es motorral hajtott kompakt szupersportkocsi. Ez bizonyult a második legnépszerűbb modellnek. Ebből - 27 százalékos éves növekedéssel - 3 962 darab talált gazdára 2023-ban.

Kiemelendő az Aventador is. A 2012-ben bemutatott, V12-es csúcsmodellből 12 fogyott tavaly. Ezek voltak az utolsó darabok, mivel hamarosan érkezik helyette az új, 1015 lóerős Revuelto.

A Lamborghini legnagyobb piaca az Egyesült Államok, ahol a márka összesen 3 ezer autót adott el 2023-ban. Sőt, az ősszel budapesti kereskedést is nyitott a cég.

Ne hagyd ki!