Emelkednek az árak, csökkenhet a fogyasztás
Fotó: Shutterstock

Kérdéses, hogy meddig bírják a kisüzemi sörfőzdék

Keresletcsökknésről számoltak be kisüzemi sörfőzdék. A termelési költségek, valamint a jövedéki adó emelkedése is rányomja a bélyegét a kraftsörök árára. Három főzde nyilatkozott a nehézségeikről és a várakozásaikról. Lapszemle.


Mozdonyos sörök Rétságból

Öt éve főzi a Fűtőház Sörfőzde Rétságon a „mozdonyos” söreit. Hava István, a főzde tulajdonosa számolt be a költségeik növekedéséről a Magyar Konyhának.

Az alapanyagok ára idén 20-50 százalékkal megnőtt, de ami legalább ilyen fontos, a tisztitó- és fertőtlenítőszerek árai is két lépcsőben 50 százalékkal emelkedtek idén. A palackok áremelkedése 30 százalék fölött jár, de igaz ez az egyszer használatos hordókra is. Emellett óriásit nőtt az áramköltség, három és félszeresére drágult. Ez, ha így marad egy ilyen kis főzdét, mint a mienk, egyszerűen megöl, ezt nem lehet kigazdálkodni

- panaszolta a tulajdonos.

Elmondta, hogy visszaesést tapasztalnak a keresletben is, amit azzal magyaráz, hogy a magas infláció miatt spórolni próbálnak a prémium termékeken is a fogyasztók. Ők eddig 10-15 százalékkal emelték a termékeik árát, azonban kérdéses, hogy mikor lesz szükség újabb emelésre.

Kapucinus a Mecsekből

A Kapucinus Sörfőzde a Mecsek lábánál található faluban, Magyarhertelenden működik a 90-es évektől. Késmárki Kata és a férje több, mint tíz éve vette át a szülőktől a helyet. Ők arról számoltak be, hogy az energiaárak növekedése fogja a legnagyobb kihívást jelenteni a számukra a közeljövőben.

Nem ritka a négy-ötszörös emelés az áram- és a vízdíjakban. Megvizsgáltunk alternatív lehetőségeket, de egy ekkora méretű főzdénél a napelemes megoldás 25-30 milliós tétel, amit tizenöt évre garantálnak. Ez a befektetés ennyi idő alatt nem biztos, hogy megtérülne

- nyilatkozta Késmárki Kata.

A vállalkozó elmondta azt is, hogy a maláta ára idén két lépcsőben 20-25 százalékkal nőtt, valamint a szállítási költségek is elszálltak, ami főként az import termékek árában jelentkezik. Mindezek mellett az ukrajnai üveggyárak sem termelnek.

Az egyik legnagyobb a kicsit között - Békésszentandrás

A békésszentandrási Szent András Sörfőzdét 1993-ban alapították, majd 2014-ben került új tulajdonoshoz. Jelenleg az egyik legnagyobb a hazai kisüzemek között. Bukovinszky László, a cég társtulajdonosa beszélt az őket érintő legnagyobb nehézségekről.

Elsősorban a malátáknál éreztünk nagy áremelkedést, körülbelül 40-50 százalék euróban, szorozva a 10 százalék környéki forintárfolyam romlással. Aki nem tudott időben szerződést kötni, ehhez képest is nagyobb áremelkedéssel szembesült. (…) Idén nem a munkabér a legdurvább tétel, de az elmúlt pár évben ez volt és a következő pár évben ez lesz a drágulás egyik legfontosabb oka. A csomagolóanyagok (papír, palack, doboz, hordók) ára 2021 ősz óta 50 százalék feletti mértékben emelkedett. A papír és acéláru esetén inkább a világkereskedelmi csatornák problémái és ezzel összefüggésben általános nyersanyag-ár emelkedés lehetnek a vezető okok

- nyilatkozta Bukovinszky László.

A szakember említést tett arról is, hogy július 1-től, 810 forintról 900 forintra emelkedik a jövedéki adó hektónként és alkoholfokonként a kisüzemi sörök után. Ők másodjára fognak árat emelni az idén. A boltokban és a HORECA-ban pedig az kisüzemi sörök áremelkedése most 20-25 százalék. A drágulás azonban visszaköszönhet a kereslet csökkenésében is.

Ne hagyd ki!