A cukorral is hasonoló gondok vannak
Fotó: Shutterstock

Újabb ársapkás termékből fenyeget hiány az üzletekben

A cukor után még egy hatósági áras termék lehet hiánycikk az üzletekben. Sokfelé nem lehet ársapkás tejet kapni. A szakemberek szerint a nagy kereslet miatt alakulhatott ki hiány, hiszen idén 70%-kal több ilyen tehéntejet adtak el, mint tavaly.


Hiánycikk az árstopos tej

Országszerte több üzletben volt hiány a hatósági áras, 2,8%-os UHT tejből a napokban. A vásárlók ezért sok esetben jóval drágábban, akár 50-100 százalékkal többért jutottak tehéntejhez. Pedig a törvény szerint amellett, hogy a tavaly októberi áron kell rögzíteni az említett termék árát, ugyanannyit kell belőle tartani, mint korábban. Néhány bolttulajdonos arról tájékoztatott, hogy a nagykereskedőknél sincs belőle, ezért ők sem kapnak.

Mi úgy gondoljuk, hogy vissza is tartják valamelyest, vagy a gyártók, vagy a forgalmazók – nem tudjuk –, így mi most nem is tartjuk. Nem tudjuk tartani

nyilatkozta az egyik boltvezető az RTL-nek.

Megnőtt a forgalom az ársapkás tejre

A Tej Terméktanács szerint a nagy keresletnek lehet köze a hiányhoz, hiszen a hazai gyártók augusztus végéig 70%-kal több ilyen tejet adtak el, mint tavaly.

Elképzelhető, hogy a vásárlói igények olyan magasak, hogy időnként logisztikai fennakadások lehetnek. Egyértelműen az látszik, hogy óriási az igény a fogyasztók részéről, és az is látszódik, hogy ez a tejkategória kannibalizálja más fogyasztói folyadéktej kategóriák eladásait

– nyilatkozta Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója.

A drágább tejekből manapság jóval kevesebb fogy. A legfrissebb adatok szerint egy év alatt nagyjából 55 százalékkal nőtt a tejtermékek ára. A hatósági áras tehéntej átlagára augusztusban 281 forint volt, a pasztőrözött 2,8%-osé viszont 414 forint.

Cukor sincs elég

Arról is írtuk, hogy nem elegendő a magyar cukortermelés a hazai fogyasztás kielégítésére, miután a cukorimportunk visszaesett a kedvezőtlen nemzetközi piaci helyzet, valamint az ársapka miatt.

Az elmúlt években alacsony volt a cukor, illetve a cukorrépa ára, ami miatt a termelők csökkentették a termőterületet. Amíg 2017-ben 15 500 hektáron termesztettek nálunk cukorrépát, addig tavaly csak 10 500 hektáron, napjainkban pedig 8600 hektáron. A helyzetet súlyosbította az aszály, így az idén egyébként sem számíthatunk jó cukorrépatermésre. Pedig, ha kevés lesz a cukorrépa, az a cukor árának az emelkedéséhez vezethet.

Magyarországon nagyjából évi 300 ezer tonna cukor fogy. A hazai termelés azonban 80 ezer tonna volt tavaly, idén pedig 60 ezerre mérséklődhet. Várhatóan a cukorfogyasztás negyedét sem tudja előállítani 2022-ben hazánk cukoripara.

Emellett az egész kontinens cukorhiánnyal küzdött már tavaly is, és előreláthatólag jövőre sem lesz elég cukor. Továbbá Európán kívül is csökken a kínálat, emelkednek az árak, nőnek a szállítási költségek, valamint az ellátási láncok is szakadoznak. Emellett a kilós kristálycukor alacsony hatósági ára sem kedvez a behozatalnak.

Ne hagyd ki!