Egy piros körmös nő Tinderezni készül, az okostelefonján a Tinder logója ölt egy narancssárga háttérben, az asztalon egy bögre kávé és egy fánk van

Bár a Tinder továbbra is a személyes randikhoz próbálja hozzásegíteni a felhasználókat, semmiképp sem akar lemaradni a metaverzum kínálta lehetőségekről. Renate Nyborg vezérigazgató arról beszélt a Reuters Next konferencián, aktívan kutatják, hogyan lehetne elmosni a határokat a digitális és a való világ között. Nézzük, mit jelent ez pontosan!



Tinderverzum

A Match Group társkereső óriás által birtokolt randiapp vezérigazgatója egyértelművé tette, hogy előbb-utóbb a Tinder is megalkotja a saját metaverzumát. A metaverzum egy virtuális világ, ahova a felhasználók avatárok formájában beléphetnek, és lényegében azt csinálhatnak, amit csak akarnak. Pontosabban, amit az adott platform lehetővé tesz számukra. A Facebook például egy olyan virtuális teret akar létrehozni, ahol az emberek dolgozhatnak, szórakozhatnak, kikapcsolódhatnak.

Nyborg egyelőre semmi konkrétat nem közölt a projektről, de azt elmondta, hogy gőzerővel azon dolgoznak, hogy elmossák a határokat az online és az offline világ között, bármit is jelentsen ez. A projekt már egy jól csengő nevet is kapott: Tinderverzum.

Minden bizonnyal úgy fog kinézni a dolog, hogy a felhasználók VR szemüvegekkel és AR eszközökkel beléphetnek az app digitális világába, ahol avatárok formájában bizonyos szemszögből személyesebben ismerkedhetnek egymással, mielőtt megejtenék a találkozójukat a való világban.

Emellett az is kiderült, hogy a cég egy applikáción belüli saját valutát is tesztel. A jövőben a felhasználók ezzel a digitális valutával fizethetnek a prémium szolgáltatásokért, illetve a „jó magaviseletért” járó jutalmak is „Tinderpénzben” kerülnek majd kiosztásra.

Újítások garmadája

Az app a közelmúltban a „felfedezés” funkcióját is tovább fejlesztette, amelynek részeként ismét bevezetésre került a nagy sikerű „Swipe Night” interaktív esemény. Ez egy olyan egész estés esemény, amelyen a felhasználók különleges feladványokat megoldva, egy történet részeként ismerkedhetnek egymással. Minden est egy speciális témára, például az apokalipszisre, vagy épp egy bűntény megoldására épül.

A konferencián szóba került a koronavírus járvány is. Nyborg szerint a lezárások miatt különösen fontossá vált, hogy az emberek kapcsolatban tudjanak maradni egymással az internetnek köszönhetően, viszont ezzel párhuzamosan a személyes találkozók is felértékelődtek.

Bár a vírus alatt jelentősen megugrott az app felhasználóinak száma, a hirtelen jött népszerűségnek negatív vonzata is volt. A pandémia alatt rengeteg panasz érkezett a céghez a kamuprofilok és az átverések miatt. Éppen ezért nyár végén bevezette a személyi okmány alapú hitelesítést, egyelőre csak opcionálisan. Továbbá egy pánik gomb is bekerült az appba, amely megnyomásakor összeköti a felhasználót egy kijelölt hatósággal.

A cég néhány hónapja egy másik frissítést is bejelentett, amely lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy háttér-információkat szerezzenek a leendő randipartnereikről. Ez a funkció egyelőre még nem érkezett meg a platformra.

A Tinder 2020-ban 1,4 milliárd dollárnyi bevételt könyvelhetett el. Az appot tavaly havonta összesen nagyjából 57 millió ember használta, akik közül 6,6 millióan fizetős felhasználók voltak. Az anyavállalat, azaz a Match Group piaci értéke a Tinder 2017-es felvásárlását követő években 8,34 milliárd dollárról nagyjából 44,6 milliárd dollárra nőtt.

The Conversation

Ne hagyd ki!