Egy kék fürdőruhás lány az óceán partján egy mólón ülve, pálmafák között, naplementében élvezi az évi 365 fizetett szabadságát
Fotó: Shutterstock

Kinyúltak a dolgozók, kötelező szabadságra menniük

Egy londoni stratégiai tanácsadó és brókercég 2022-től kezdve annyi fizetett szabadságot biztosít a dolgozóinak mentális egészségük megőrzése és a kiégés elkerülése érdekében, amennyire szükségük van.



Intő jelek

A Finncap alapító-vezérigazgatója, Sam Smith tájékoztatása szerint a tőkepiac fellendülése miatt a munkavállalók elképesztően nagy nyomás alá kerültek az elmúlt évben. A kollektív mentális fáradtságot először februárban figyelte meg, elsősorban a Zoom-konferenciák alkalmával. Ahogy fogalmazott, a résztvevők láthatóan frusztráltak voltak, néhányan a kommunikációtól is elzárkóztak.

Az embereknek elegük lett, és egész egyszerűen elveszítették a lendületüket, mert túlságosan régóta tart a járvány.

-mondta a vezető.

Az alkalmazottak nagyon hosszú órákat dolgoztak otthonról a járvány alatt, különösen a lezárások idején, „teljesen elmosódott a határvonal a munka és a magánélet között". Tovább rontotta a helyzetet, hogy a sok munka miatt mindenki folyamatosan gürizett, ami másokat is arra ösztönzött, hogy ne vegyenek ki szabadságot.

Nem voltak határok, az emberek nem tudtak rendesen pihenni, csak az állandó hajtás létezett

-fejtette ki Smith a helyzet súlyosságát hozzátéve, hogy más vállalatoknál is pontosan ugyan ez történik.

Nem mindenhol működik

Idén júniusban a mentális fáradtság már a dolgozók fizikai egészségére is kihatott, ekkor döntött úgy a vállalatvezetés, hogy ideje változtatni a munkamódszereken. Ennek eredményeképp:

  • az alkalmazottaknak kötelező jelleggel minden negyedévben ki kell venniük minimum 2-3 nap szabadságot
  • ezen felül évente ki kell venniük összesen minimum négy hét szabadságot
  • a minimálisan előírt szabadságba nem tartoznak bele a kritikus fontosságú, elkerülhetetlen távollétek, például a gyermekek, szülők, háziállatok ápolása betegség esetén, de a háztartási gondok, például egy elromlott bojler szerelése sem vonható le a kötelező pihenőidőből

Alapvetően bárki bármennyi szabadságot kivehet egészen addig, amíg megfelelően elvégzi a munkáját.

A korlátlan szabadság elképzelése nem újkeletű, a világhírű űrhajós-üzletember, Sir Richard Branson már 2014-ben lehetővé tette a Virgin Group alkalmazottainak, hogy annyi szabadnapot vegyenek ki, amennyit csak akarnak, feltéve, hogy elvégzik a munkájuk. Csábító lehet a nagyfokú szabadság, sokak szerint azonban nem működőképes. És nem azért, mert a dolgozók kihasználják a vezetőség nagylelkűségét, és megkárosítják a vállalatot.

Kiderült, azok az alkalmazottak, akik bármennyi szabadságot kivehetnének, sokkal kevesebb pihenőnapot kérvényeznek, mint a tradicionális cégek dolgozói. Éppen ezért a legtöbb vállalat inkább rugalmas munkarendet biztosít a korlátlanság helyett.

És pontosan ez motiválta Sam Smith-t abban, hogy egy bizonyos mennyiségű szabadnapot „ráerőltessen" a csapattagjaira.

A FinnCapp előtt néhány hónappal a Bumble randiapp is hasonló lépésre szánta el magát. A népszerű alkalmazás új üzletpolitikájáról EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk részletesen.

Ne hagyd ki!