Azonban nem egyszerű időszak a mostani
Fotó: Shutterstock

Nagyot mehetettek a talpon maradó éttermek

Számos vendéglátóhely zárt be az ősszel, miután visszaesett a keresletük és átháríthatatlan mértékben növekedtek a költségeik. Viszont azok az egységek, amelyek nyitva maradtak, jelentős forgalom- és árbevétel-növekedést könyvelhettek el novemberben.


Megérhette nyitva maradni a vendéglátóhelyeknek

Több vendéglátóhely jelentette be az ősszel, hogy szünetelteti a tevékenységét, miután a reálkeresetek csökkenése miatt visszaesett a forgalmuk és elszálltak a költségeik. A bezárások után – az októberi 2,1 százalékos visszaesést követően – novemberben 2,8 százalékkal nőtt a vendéglátás forgalmának volumene.

A novemberi vendéglátóhelyi adatokra épülő idegenforgalmi elemzés szerint a kedvezőtlen folyamatokat ellensúlyozhatta, hogy folytatódott a turizmus helyreállása, a nyitva tartó vendáglátóhelyek pedig a tapasztalatok alapján telt házzal üzemeltek, így nem volt visszaesés a vendéglátás területén. Az idegenforgalom javulása a szolgáltatásegyenleget, ezen keresztül pedig a folyó fizetési mérleg javulását is támogatja

- idézi Suppan Gergelyt, a Magyar Bankholding vezető elemzőjét a VG.

A szakember hozzátette, hogy mindezekkel együtt, és a szektorra jellemző áremelések nyomán 33,5 százalékkal emelkedett a cégek árbevétele a 11. hónapban az előző év azonos időszakához képest.

Nehéz időszak a mostani

Kedvezően hatott a hazai vendéglátásra tavaly, hogy a járvány elleni korlátozásokat szinte teljesen feloldották, ezért élénkült a turizmus. Viszont a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt óvatosabb fogyasztói magatartás rontja a szektor kilátásait. Az energia- és élelmiszerárak drasztikus emelkedése pedig érdemben csökkenti a vásárlóerőt.

Jelentős mértékben rontják a kilátásokat az emelkedő energiaárak. Egyfelől csökken a háztartások elkölthető jövedelme, ami csökkenő kereslethez vezethet, másfelől ennél lényegesen nagyobb kockázatot jelentenek a sokszorosára ugró energiaköltségek, ami az árak többszöröződését indokolná. Miután ilyen mértékű áremelést már nem lehet áthárítani a vendégekre, egyre több vendéglátóhely kényszerülhet átmeneti, vagy tartós bezárásra

- tette hozzá Suppan Gergely.

A fokozott munkaerőhiány miatt jelentősen emelni kellett a béreket is a vendéglátásban. Az elszálló energia- és élelmiszerárak nyomán pedig elkerülhetetlen volt az arányaiban kétszámjegyű, nagyjából 30 százalékos áremelkedés.

Érdemi fordulat következhet be a munkaerőpiacon, a Manpower ősz eleji felmérése szerint a horeca- (hotel, vendéglátás, rendezvényszervezés) szektorban, a szállodák és éttermek 39 százaléka tervezett elbocsátást a megugró energiaköltségek miatt. Ez 12 százalékponttal haladja meg a munkaerő-felvételben gondolkodó cégekét, megszüntetve a munkaerőhiányos helyzetet is. A kilátásokat érdemben javítja az európai földgáz- és áramárak közelmúltbeli zuhanása, azonban az energiaárak alakulásának előrejelzése továbbra is nehézségekbe ütközik

- vázolta fel a jelenlegi helyzetet az elemző.

Ne hagyd ki!