Több vendéglátóhely küzd a fennmaradásáért
Fotó: Shutterstock

50 százalékos áremelkedés is indokolt lehet a vendéglátásban

Nem többletprofit szerzése a vendéglátósok céljuk az áremelésekkel, hanem a vállalkozásaik fennmaradása – véli a szakember.


A duplájára emelkedett egyes termékek ára

Napi beszerzési árakkal kell megbirkózniuk a vendéglátósoknak, ami szinte lehetetlenné teszi az előre tervezést a költségeikkel – nyilatkozta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az mfor.hu-nak.

A vendéglátó vállalkozások 90 százaléka kkv, a kkv-k pedig nincsenek arra felkészülve, hogy ezt az árváltozást folyamatosan kövessék: erre egyszerűen nincs adminisztrációs háttér. (…) Egyelőre jönnek a számlák – áram, hús, zöldség -, kifizetik, csakhogy nem tudják rögtön az összes árban érvényesíteni, főleg, hogy mindenki fél az emeléstől

- tájékoztatott az ipartestület elnöke.

A szakember megemlítette azt is, hogy például az olaj vagy a csirkemell ára tavaly óta megduplázódott. Ezek nem hatósági áras termékek a vendéglátóhelyek számára. Éppen ezért, ha tartani szeretnék a lépést a drágulással, indokolt lehetne akár 50 százalékos áremelés is, de az túlmutatna a vendégeik tűréshatárán.

Meg kell tartani a vendégeiket

Az elnök szerint igen óvatosak a vendéglátósok, mert attól tartanak, hogy elveszíti a vendégeiket. A létszámuk visszaesése azonban így is borítékolható, hiszen a magas infláció miatt már érzhető a kiadáscsökkentésük.

Mindezek mellett a pandémia okozta lezárásokat sem heverte még ki a vendéglátás, valamint emelkedik az alkalmazottak fizetési igénye is.

Sokan azt is nagy eredménynek tartanák, ha év végén nem menne tönkre a vállalkozások 20-30 százaléka, és a legtöbben kijönnének legalább nullára, és később működhetnének tovább. Jelentős tartalékokat felhalmozni most nem lehet. (…) Jelen pillanatban arra kérném a közvéleményt, ne higgyék, hogy az áremelések komoly extra haszon reményében történnek; ezek csakis az életben maradás reményét adják meg a vendéglátósoknak

- mondta Kovács László.

A szakértő megemlítette azt is, hogy sok vendéglátós jelenleg a magánvagyonából próbálja fedezni a kiadásait.

Vannak pozitív kivételek

Kovács László szerint a vendéglátóhelyek között speciális helyzetben vannak a cukrászdák. Könnyebben átvészelték a nehézségeket, a pandémia alatt emelkedni tudott a számuk és jelenleg is jól állnak. Mindez azzal magyarázható, hogy másabbak a fogyasztói szokások a sütik és a fagyik esetében.

Jobban helyzetben vannak azok a vendéglők is, amelyek magyar vendégekre építenek. A törzsvendégekkel lehetett számolni, amíg a turistákra érkezése bizonytalan volt az elmúlt években, különösen Budapesten.

Pozitív példaként említette azokat a családias, középkategóriás helyeket is, amelyek akár nagyobb mennyiségű, 80-100 vendéget is ki tudnak szolgálni.


Ne hagyd ki!