Ismét nehéz időszak előtt állnak a vendéglátósok

Nehéz időszak elé néz a hazai vendéglátás. A vendéglátósoknak vannak elképzeléseik arról, hogyan tudnák biztosítani a túlélésüket a jövőben, azonban bizonyos, hogy nem lesz egyszerű dolguk.


Probléma problémát követ a vendéglátásban

Jól indult az idei év a hazai vendéglátásban, azonban később a rezsidíjak emelkedése és az infláció elszállása a költségeik növekedését és a forgalmuk csökkenését hozták magukkal. Emellett a szakképzett munkaerő hiánya is súlyos problémát jelent a szektorban. Ezen folyamatok miatt újabb vendéglátóhelyek zárhatnak be a közeljövőben, viszont egyelőre nem látható, hogy hány egység lehet érintett.

A hazai vendéglátás már két éve válságban van. Bár nagyon sokan várták, hogy javuljon a helyzet, csak még rosszabb lett. Abban reménykedtek, hogy ha vége lesz a pandémiának, akkor az emberek újból költekezni kezdenek és megint fellendül a vendéglátás. (…) A magyar vendégek egészen júliusig kitartottak, és csak azután kezdtek ők is elmaradozni a vendéglátóhelyekről

- idéztük korábban Kovács Lászlót, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének az elnökét.

A szakember megemlítette, hogy például az olaj és a csirkemell ára tavaly óta megduplázódott. Ezek nem hatósági áras termékek a vendéglátóhelyeknek. Éppen ezért, ha tartani szeretnék a lépést a drágulással, indokolt lehetne akár 50 százalékos áremelés is, de az túlmutatna a vendégeik tűréshatárán.

Hogyan élhetik túl a vendéglátóhelyek ezt az időszakot?

A Telex egyebek mellett arra kereste a választ, hogy hogyan maradhatnak életben a vendéglátóhelyek egy ilyen bizonytalan gazdasági környezetben.

Meglehetősen másképpen látják a jövőt az általuk megkérdezett vendéglátósok. Van, aki szerint a nagyon magas árszintű, fine dining helyek fognak megmaradni, hiszen azok közönsége nem árérzékeny. Korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is arról beszélt egy podcastban, hogy vidéki Michelin-csillagokban bízik, és céltudatosan a luxus-felső kategóriás éttermeket támogatja.

Emellett a legolcsóbb egységekre is mindig lesz igény. Ezért a középárfolyamos, megfizethető éttermek közül fog bezárni a legtöbb. Azok a helyek azonban megmaradhatnak, amelyek különleges élménnyel tudnak szolgálni a vendégeiknek.

Csapolni egy korsó sört, megsütni és kivinni egy serpenyős pizzát kevés lesz az üdvösséghez. Adni kell valami szellemi és/vagy érzelmi többletet, amit a vendég elvisz magával. Akkor nem fogja sajnálni az elköltött pénzét, nem fogja azt gondolni, hogy ezt ő is megfőzhette volna otthon

- idézi a portál Kondorosi Dániel bártulajdonost.

Egy másik vendéglátós, Vidó Nóra azonban nem így látja a helyzetet. Az ő véleménye az, hogy a pizzázója túlélésének az lehet a kulcsa, ha a sűrű fillér elve alapján keveset keres egy terméken, de sokat tud belőle eladni.

The Conversation

Ne hagyd ki!