Volt olyan hely, ahol 50 kiló húst vont ki a hatóság a forgalomból
Fotó: Shutterstock

Gyakran eszel utcai árusnál? Ezt kapod a pénzedért!

Majdnem kétszáz street foodos helyet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a napokban. Számos helyszínen volt kénytelen büntetni. Akadt vendéglátóhely, ahol 50 kiló húst kellett kivonniuk a forgalomból.


Street foodos helyeket ellenőrzött a Nébih 

Országszerte 185 street foodos vendéglátóhelyet vizsgált meg a helyszínen a Nébih a napokban. A közleményük szerint - főleg higiéniai és nyomonkövethetőségi problémák miatt - 14-szer szabtak ki bírságot és egy hely tevékenységét korlátozniuk is kellett. Az is megesett az egyik helyszínen, hogy 50 kiló húst semmisíttettek meg, mert „megszakadt a hűtési lánc”. Hozzátették, eddig több mint 300 ezer forint bírságot szabott ki a hivatal a problémák miatt.

A hatóság közleménye megjegyzi, az általános higiéniai és nyomonkövethetőségi problémák mellett a street foodos helyek alkalmazottjai gyakran dolgoztak érvénytelen egészségügyi kiskönyvvel, vagy nem tudták felmutatni az alkalmasságukról szóló orvosi igazolást. Az is előfordult, hogy nem vezettek naprakészen fontos dokumentumokat, nem tájékoztatták megfelelően a fogyasztóikat az ételeikben előforduló allergénekről, nem volt optimális a rovarok és a rágcsálók irtása, valamint gyakran figyelmen kívül hagyták a szakosított tárolásra vonatkozó előírásokat is.

Kevés a hagyományos balatoni fogás, de van pizza és hekk

Egyébként az idén felmérték és minősítették a balatoni vendéglátóhelyeket is. Igaz, a Magyar Konyha 11. Balatoni Gasztrokalauza nem a Nébihhez köthető, de a készítői 300 vendéglátóhelyet ajánlanak az idei kiadványukban, köztük 60 újat. Ezek között szerepel például kultúrbisztró, halsütő, romkocsma, cukrászda, fagyizó, fűszerkert, sajtkészítő műhely, kisvendéglő, borászat és fine dining étterem is. A balatoni régió legjobbjait toplistába is szedték.

A balatoni vendéglátás árai 15-25 százalékot emelkedtek, ám a rezsiárak megugrása ellenére a régi, nagy bástyák kitartanak, hozzájuk pedig hatvan új vendéglátóhely csatlakozott. (…) Sokasodott a vega/vegán ételeket kínáló éttermek száma, és számos hagyományos és modern konyha üzemel a Balatonnál. Ettől persze még kaotikus a felhozatal

idéztük a kiadvány szerkesztőit.

Hozzáteszik, nagy a kínálat lángosból, hekkből, nápolyi pizzából, francia/olasz/mediterrán/mexikói ételekből, tengeri herkentyűkből, hamburgerekből. Azonban helyi, hagyományőrző fogásokkal, mint például petyekkel (fonyódi halászlé), vagy Vörösmarty Mihály kedvencével, a baligánnyal ritkán találkozni a balatoni menükön.

A regionális gondolkodású éttermek esetében viszont üdvözlendő, hogy továbbra is törekszenek a helyi alapanyagok, a halak korábbinál jóval változatosabb használatára

– írták a kiadvány szerzői.

Ne hagyd ki!