Sokat drágultak a vendéglátóhelyek? Csoda, hogy csak ennyit!
Fotó: Shutterstock

Harapófogóban a hazai vendéglátóhelyek

Jobban emelkedtek a magyarországi vendéglátóhelyek átlagos költségei annál, mint amennyire megemelték az áraikat. Úgy tűnik, hogy lenyelték a költségnövekedésük egy részét. Mindemellett javult a vállalkozói hangulat szeptemberben a szektorban, bár így sem jó, és borús a jövő is.


Lenyelte a költségnövekedése egy részét a vendéglátóipar

A turizmus-vendéglátás területén a vállalkozások 84 százaléka számolt be az árai növekedéséről az elmúlt három hónapban, valamint 74 százalékuk tett említést a működési kiadásai növekedéséről ebben az időszakban. Átlagosan 21 százalékkal emelkedtek az ágazatban érdekelt cégek költségei ezalatt az idő alatt, viszont „csupán” 16 százalékkal nőttek az áraik (ami meghaladja az augusztusban mért 15,6 százalékos éves infláció mértékét is - a szerk.). Tehát a cégek nem hárították át a teljes költségnövekedésüket a fogyasztókra, egy részét „lenyelték” a profitjuk rovására – derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal (MTSZA) és a GKI Gazdaságkutatóval közös, frissen publikált kutatásából.

Az említett szervezetek vizsgálták a Turizmus Konjunktúra Indexet is (TKI). Eszerint valamelyest javult a vállalkozói hangulat szeptemberben a szektorban, azonban jónak nem volt mondható. A TKI az előző hónapban (mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán értelmezve) mínusz 7 ponton állt, tehát a megkérdezettek a helyzetüket kissé rossznak érzékelték. Azonban augusztushoz képest plusz 6 pontot javult – írja a VG.

A szezonnak megfelelően alakul a foglalkoztatás a szektorban

Plusz 7 ponton áll a foglalkoztatotti létszám alakulásának az indexe a szektorban az elmúlt három hónapban, ami nem meglepő a nyári időszakra jellemző emelkedett forgalom miatt. A legkevésbé a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban, a leginkább az egyéb turisztikai alszektorban vettek fel munkaerőt.

A szezonális hatások miatt az sem kirívó, hogy a következő három hónapban várhatóan mínusz 4 pontot fog módosulni az indexállás, vagyis kis mértékben, de csökkenni fog a munkaerő-állomány a szektorban. A szálláshely-szolgáltatásban enyhe munkaerő-kereslet várható, miközben a vendéglátásban inkább a létszám megtartása lehet a cél. Elbocsátásokra az egyéb turisztikai alszektorokban lehet számítani.

A következő három hónapban mínusz 8 pontos változás várható az üzleti tevékenység eredményének az indexén, viszont a mostani mutató 9 ponttal magasabban áll, mint augusztusban. A szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban negatív, az egyéb turisztikai szektorban pedig jelenleg pozitív az érték.

50 százalékos áremelkedést is indokoltnak tartottak

Írtunk róla, hogy többször az idén napi beszerzési árakkal kellett megbirkózniuk a vendéglátósoknak, ami szinte lehetetlenné tette a költségeik előre tervezését.

A vendéglátó vállalkozások 90 százaléka kkv, a kkv-k pedig nincsenek arra felkészülve, hogy ezt az árváltozást folyamatosan kövessék: erre egyszerűen nincs adminisztrációs háttér. (…) Egyelőre jönnek a számlák – áram, hús, zöldség -, kifizetik, csakhogy nem tudják rögtön az összes árban érvényesíteni, főleg, hogy mindenki fél az emeléstől

- nyilatkozta Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a nyári szezon elején.

Megemlítette azt is, hogy például az olaj vagy a csirkemell ára tavaly óta megduplázódott. Ezek nem hatósági áras termékek a vendéglátóhelyeknek. Ezért, ha tartani szeretnék a lépést a drágulással, indokolt lehetne akár 50 százalékos áremelés is, de az túlmutatna a vendégeik tűréshatárán. Az ő véleményét alátámaszthatják a napokban megjelent számok annyiban, hogy július elejétől szeptember végéig a vendéglátóhelyek a költségeiknek csak egy részét hárították át a vendégeikre.

Ne hagyd ki!