Fapellet ég
Fotó: Shutterstock

Európában hiánycikk a fapellet

Az Ukrajna ellen indított orosz háború felforgatta a nyugat-európai országokba irányuló fapellet exportját is. A hiányt az Egyesült Államokból származó áruval próbálják betölteni.


Nyugat-Európában az energiatermelésre van, ahol ilyen összepréselt hulladék faanyagot használnak szén helyett.

Fapellethiány

A Wall Street Journal összeállítása szerint a Fehéroroszországból, Oroszországból és Ukrajnából korábban érkező fapelletet most visszatartják, a szűkülő kínálati piacon az árak emelkednek. Tavaly ilyenkor az amerikai fapellet tonnánkénti ára 140 dollár (54 ezer forint) volt, most 170 (65,5 ezer). Idén az Egyesült Államok már 7,4 millió tonnát exportált ebből az árucikkből.

A lap szerint az ukrajnai háború miatt összesen 3 millió tonna fapelletet kell még pótolni a piacon. A marylandi Enviva vállalat az utóbbi időben egy sor hosszú távú, új megállapodást kötött német vevőkkel öt, tíz és tizenöt évre.

Környezetvédők szerint a fapellet égetése semmivel sem tisztább, mint a széné, a káros kibocsátás mindkét energiahordozó tekintetében ugyanannyira jön ki.

Alternatívák

A földgáz óriási drágulásával itthon is megnőtt a kereslet a hagyományos tüzelésű kályhák és kandallók iránt, ezzel párhuzamosan a tűzifa és más, alternatív fűtőanyagok iránt, mint például a pellet vagy a brikett. A Pénzcentrum összeállítása szerint annak függvényében, hogy milyen fából készült a pellet, egy raklap - körülbelül ezer kiló - ára 150 és 170 ezer forint között mozog.

Itthon a rezsire már csak az átlagfogyasztás mértékéig érvényes a hatósági ár, afölött a piaci árat kell fizetni. Az elmúlt hónapokban a földgáz világpiaci ára majdnem hétszeresére emelkedett. Itt írtunk arról, hogy a kormány fokozza a fakitermelést a várhatóan megnövekvő tűzifa iránti kereslet miatt. A családi házban élőknek érdemes megfontolniuk a megújuló energiára épülő hőszivattyús rendszerre való áttérést, amelyről itt írtunk részletesen.

Ne hagyd ki!