Magyarországon is éledezhet a szénbányászat
Fotó: Shutterstock

Nincs elég olaj és földgáz? Ez az iparág profitált belőle

Minden korábbi rekordot megdöntött a világ szénfogyasztása tavaly. A jövőben Európában csökkenhet az igény a kőszénre, viszont Ázsiában erősödhet a szénpiac. Mindeközben Magyarországon is éledezhet a szénbányászat.


Rekordot döntött a szénfogyasztás

1,2 százalékkal növekedett a világ szénfelhasználása 2022-ben az előző évhez képest a Nemzetközi Energia Ügynökség legfrissebb, az ágazatról szóló éves piaci jelentése szerint. Ezzel a történelem során először haladta meg az évi 8 milliárd tonnát. A korábbi rekord 2013-ban született.

A világ közel áll a fosszilis tüzelőanyag-felhasználás csúcsához, és a szén lesz az első, amely csökken, de még nem tartunk ott. A szén iránti kereslet makacsul tartja magát, és 2022-ben valószínűleg minden idők legmagasabb szintjét érte el, ami a globális károsanyag-kibocsátást is felfelé hajtja. Ugyanakkor sok jel utal arra, hogy a mai válság felgyorsítja a megújuló energiaforrások, a hőszivattyúk elterjedését és az energiahatékonyság fejlesztését, ez pedig a következő években mérsékelni fogja a szénkeresletet. A kormányzati politikák szintén kulcsfontosságúak lesznek a biztonságos és fenntartható jövő megteremtésében

- idézi Keisuke Sadamorit, a Nemzetközi Energia Ügynökség energiapiacokért és energiabiztonságért felelős igazgatóját a Privátbankár.

Emellett az energiatermelés szénigénye is rekordot ért el. Ráadásul a szén ára történelmi csúcsokra, egy év alatt közel háromszorosára emelkedett júniusra. A globális energiaválság miatt például Európa is növeli szénfogyasztását, főleg azért, hogy csökkentse az orosz kitettségét az energetikában. Azonban 2025-re az európai szénkereslet a 2020-as szint alá csökkenhet.

A legnagyobb három széntermelő pedig – Kína, India és Indonézia – tavaly termelési rekordot döntött. Az előrejelzések szerint Ázsia feltörekvő és fejlődő gazdaságaiban a jövőben is bővülhet a szénfelhasználás a gazdasági növekedés elősegítése érdekében.

Éledezhet a szénbányászat Magyarországon is

Magyarországon sorra zártak be a mélyművelésű bányák az elmúlt évtizedekben. Jelenleg csak néhány, elsősorban lignitet termelő külszíni egység működik az országban. Ezekből évente pármillió tonna szenet bányásznak.

Az európai energetikai problémák miatt a magyar kormány terveiben is szerepel a hazai lignit- és barnaszén-kitermelés fokozását, lehetőleg a klímapolitikai célok fenntartása mellett. Magyarországnak mintegy 8 milliárd tonna földtani szénvagyona lehet, melyből több mint 2,5 milliárd tonna - leginkább lignit- és barnaszén-minőségű - kibányászható. Ez körülbelül 200 évre elegendő széntartalék.

Ma számos olyan bányatelek ismert, amely több millió tonna barnaszenet képes biztosítani, ha erre valós igény merül föl. Az aktuális termelési kapacitást néhány hónap alatt is jelentősen lehet bővíteni a bányatelkek gyors feltárásával és a logisztikai utak kiépítésével a felhasználókhoz

- nyilatkozta Riz Gábor, a lignittermelés növeléséért, valamint a villamosenergia- és a lakossági fűtési célú energiaellátás biztonságáért felelős miniszteri biztos.


Ne hagyd ki!