Konténerhajó várja a kikötőben, hogy lerakodják, miközben egy utasszállító gép repül el felette
Fotó: Shutterstock

Ellepték a katasztrófaturisták a konténerhajókkal teletömött kikötőket

Néhány hónapja valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy valami jó is kisülhet a hajózási iparág vergődéséből. Mint kiderült, rengetegen kíváncsiak az óriási teherhajókra, az érdeklődők ellepték a világ nagyobb kikötőit. Az eredmény? Fellendült a turizmus.


Az emberi kíváncsiság

Érdekes jelenségre lettek figyelmesek a turisztikai szektor szakértői. Bár az ágazat elképesztően nehéz helyzetbe került a pandémia gazdasági hatása miatt, egyes területek most pont ennek köszönhetik a fellendülést. Ahogy arról korábban mi is többször beszámoltunk, a világ nagyobb kikötőiben kaotikus körülmények uralkodnak. Sorra érkeznek a felhőkarcoló méretű konténerhajók, amelyek sok esetben hetekig, akár hónapokig vesztegelnek az állomásokon, mert nincs, aki lerakodja és elszállítsa a rakományukat. Az elmúlt napokban többször is volt rá példa, hogy egyes kikötők vonzáskörzetében száznál is több hajó horgonyzott. A helyzet súlyosságától eltekintve kétség sem fér hozzá, hogy a gigantikus teherhajók impozáns látványt nyújtanak. Gondoljunk csak bele, a Szuezi-csatornát eltorlaszoló Ever Given nagyjából akkora, mint a magyar parlament épülete. Tegyük a szívünkre a kezünket, jó lenne egyet élőben, testközelből látni, nem? Na és százat? Mint kiderült, sokaknak vannak hasonló vágyaik.

A rosszban a jó

Los Angeles-hez és Long Beach-hez képest viszonylag kevés említés esik a Georgia államban elterülő Savannah városáról, pedig itt található az USA negyedik legnagyobb kikötője. Joseph Marinelli, a Visit Savannah turisztikai vállalat elnöke elmondta az Insider-nek, hogy érezhetően fellendült a helyi turizmus, mégpedig azért, mert az emberek kíváncsiak a kikötőkben várakozó hajómonstrumokra. Marinelli kifejtette, hogy más, óceánhoz közelebb levő kikötőkkel ellentétben a Savannah-i állomásra a Savanna-folyón keresztül lehet bejutni, ezért a hajókat a manőverezések során testközelből is meg lehet tekinteni.

Olyan érzés, mintha egy élő IMAX filmszínház lenne előtted, mivel ezek a sok esetben 1000 láb hosszúságú konténerhajók olyan közel vannak a parthoz, hogy szinte úgy érzed, ha kinyújtod a kezed, akkor megérintheted őket

-mondta a szakember.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az igazi fanatikusok napjainkban különböző applikációkkal is nyomon követhetik az óceánjáró hajók útvonalát, így pontosan megtervezhetik utazásuk időpontját.

Marinelli hozzátette, sokat beszélt a helyi étterem-, szálloda- és üzlettulajdonosokkal, akik mind arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapokban számottevően növekedett a vásárlóik száma. No meg a bevételük.

Ne hagyd ki!