Gyümölcsárusok Kairó utcáján, középen biciklissel

Kairói gyümölcsárusok

Fotó: Shutterstock

Ha nem lesz mit enni, tömegek indulhatnak útnak

Az ukrajnai orosz invázió veszélybe sodorta a globális búza- és gabonaellátást, amely különösen nagy kockázatot jelent a közel-keleti és afrikai országok számára. Még három hónapig tarthat ki a tavalyi termésből származó ukrajnai gabona.



Oroszország és Ukrajna teljesíti a globális gabonaexport nagyjából harmadát, a kukoricaexport közel 20 százalékát és a napraforgó olaj 80 százalékát, és ők látják el a közel-keleti és észak-afrikai régió nagy részét.

Golyóálló mellényben a földeken

A háború előtt az ukrajnai búza-, gabona és kukoricaexport több mint 95 százalékát a Fekete-tengeren át szállították, és ennek a kivitelnek az 50 százaléka irányult a közel-keleti és észak-afrikai régió országaiba. Ez a létfontosságú útvonal most zárva van. Ukrajna kísérletet tett rá, hogy a vasutat használja a szállításra, de ez közel sem váltja ki a tengeri útvonalat. Azok az ukrajnai gazdák, akiknek még megvan rá a lehetőségük, golyóálló mellényben próbálják megművelni a földjüket.

Békeidőben Oroszország a világ legnagyobb búza- és műtrágya-exportőre, az országra azonban szankciókat vetettek ki a nyugati államok.

Mindezen tényezők együttes hatása miatt turbófokozatra kapcsolt az infláció, amely a régió mintegy 500 millió lakóját érinti, különösen a legszegényebb rétegeket. Az infláció a térségben már 2021-ben is közel 15 százalékos volt a Nemzetközi Valutaalap becslése szerint, az ENSZ pedig az élelmiszerárak 34 százalékos emelkedését jelentette be áprilisban az egy évvel ezelőttihez képest.

David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője korábban arra figyelmeztetett, hogy néhány helyen, például

Szíriában 100-200 százalékos áremelkedés is jöhet az élelmiszereknél.

A java még hátravan

Egyiptom, az arab világ legnépesebb országa a gabona 80 százalékát Ukrajnából és Oroszországból importálja. Libanonnál 60, Tunézia esetében 80 százalék ez az arány.

Az egyes államok természetesen más forrásokat keresnek majd az élelmiszer beszerzésére, de ez az infláció és a készletek korlátossága miatt nem lesz egyszerű. A régióra jellemző vízhiány pedig csak korlátozottan teszi lehetővé a helyi földek megművelését.

Az ukrajnai tavalyi termés még mindig elérhető a piacokon, elemzők szerint ez durván három hónap múlva fogy el. Beasley szerint a háború következményei ősszel zuhanhatnak majd a közel-keleti és észak-afrikai országokra, ami tömeges migrációhoz vezethet.

Aki úgy gondolja, hogy pokoli a helyzet most a földön, az gondolja újra. Ha nem törődünk Észak-Afrikával, Észak-Afrika Európába fog jönni. Ha nem törődünk a Közel-Kelettel, a Közel-Kelet Európába jön

- mondta Beasley.

Taufiq Rahim, a New America dubaji szakértője egyetért azzal, hogy a java még hátravan.

Egy új politikai Pandora-szelence nyílik meg a növekvő gazdasági elégedetlenségek nyomán

- vélekedett Rahim.

Ne hagyd ki!