A fiataloknak és a rászorultaknak 100 ezer jen támogatás biztosító Japán látképe a Fuji heggyel a háttérben
Fotó: Unsplash

Úgy ösztönzik a gazdaságot, hogy pénzt osztanak a fiataloknak

A japán kormány bejelentette, hogy utalványok és készpénz formájában összesen 100 ezer jennel, átszámítva nagyjából 276 ezer forinttal támogatja a 18 éves vagy annál fiatalabb gyermekeket gazdasági ösztönző csomagjának részeként-írja a Jiji Press.



Nagylelkű felajánlás

A kiskorúak kisegítése mellett a Liberális Demokrata Párt (LDP) és a koalíciós partnere, a Komeito abban is megállapodott, hogy a koronavírus-járvány által súlyosan érintett, alacsony jövedelmű háztartások is jogosultak egy egyszeri, 100 ezer jenes támogatásra. A Kyodo hírügynökség szerint Fumio Kishida japán miniszterelnök korábban azt mondta a párt vezetőinek, hogy az ösztönző csomagot legkésőbb november 19-ig, a kiadások finanszírozásához szükséges többletköltségvetést pedig a hónap végéig össze akarja állítani. A Komeito a csomag részeként 100 ezer jen általános készpénzkifizetést kért a 18 éves vagy annál fiatalabb gyermekek számára, míg az LDP tisztviselői jövedelemplafonhoz akarták kötni a kifizetéseket. Kompromisszumként a két fél abban állapodott meg, hogy az összeg felét utalvány formájában, a másik felét pedig készpénzben juttatják el a fiatalokhoz. A Jiji értesülései szerint arról még nem döntöttek, hogy mindenki, vagy csak az alacsony jövedelmű fiatalok részesüljenek a támogatásból.

Ibériai ösztönzők

A közelmúltban a spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez is előállt egy különleges tervvel amelynek célja az, hogy minél több fiatal elköltözzön a szüleitől. A tervezet értelmében a kormány havonta 250 euróval támogatna minden olyan 18-35 év közötti spanyol polgárt, akinek éves jövedelme nem éri el a 23 725 eurót (körülbelül 8,5 millió forint). Az alacsony bérek és a magas albérletárak miatt a legtöbben nem engedhetik meg maguknak, hogy külön költözzenek szüleiktől, emiatt Spanyolországban átlagosan 30 éves korukig várnak a fiatalok a családi fészek elhagyásával. Ez négy évvel az európai átlag felett van.

A miniszterelnök továbbá adókedvezményekkel ösztönözné a tulajdonosokat a bérleti díjaik csökkentésére, ezzel egyetemben megemelné az üres lakások után fizetendő adót. Emellett a 10 lakásnál több ingatlan tulajdonló cégek számára bérletidíj-plafont vezetnének be a különösen keresett térségekben.

Ne hagyd ki!