A McDonald's egyik étterme, a cég logója és felirata a homlokzaton, Ronald McDonald bohóc az étterem előtt van kirakva, és a McDrive-ban is áll egy autó
Fotó: Shutterstock

Zsírégetés a Mekiben? Erre még a fitneszguruk is csettintenének

Vírusként söpört végig az interneten egy videó, amelyben egy nő látható, amint a Mekiben falatozva egy olyan asztalnál ül, amely össze van építve egy szobabiciklivel. Kínában rögzítették a felvételt, ahol már több étteremben is „edzhetnek” az emberek, miközben Mekis kajával tömik magukat.



Égjen a zsír!

Bár Kínában és Japánban megszokottak a formabontó ötletek, a szobabiciklis Meki-élményre még a helyi lakosok is kíváncsiak voltak. Az említett TikTok videót öt nap alatt több mint 35 millióan nézték meg, sőt, még egy kínai sajtóorgánum, a Zhengguan News is lehozta.

A különleges asztalok először szeptemberben jelentek meg Kuangtung tartományban egy olyan étteremben, amelynek vezetése elkötelezett az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, környezetbarát életvitel mellett.

A "bicikliasztalok" újrahasznosított műanyagból készültek. Az „edzés” során áramot is termelnek, így akár telefon vagy laptoptöltésre is használhatók. A kínai Meki tájékoztatása szerint jelenleg 10 „zöld töltőbicikli” található az országban, egyelőre csak az említett kuangtungi és egy sanghaji étteremben.

@cris13yu

mc da China kkkk amei a ideia

♬ som original - cris13_u

Kis lépés, nagy lépés

Bár vélhetően nem 10 darab bicikli fogja megváltani a világot, a kínai éttermek ötlete mégis remekül illeszkedik az anyacég terveihez. A McDonald's októberben bejelentette, hogy 2050-re a globális üvegházhatású gázkibocsátását nullára csökkenti. Ez azt jelenti, hogy alig 29 év múlva a hamburgerben lévő marhahústól kezdve egészen az irodai izzókig, minden fenntarthatóan lesz előállítva vagy úgy fog üzemelni.

Nincs egyszerű helyzetben, hiszen üzletpolitikájának alapja a franchise hálózat, amelyben több tízezer vállalkozás található. A céljait csak úgy tudja maradéktalanul megvalósítani, ha minden partnere elkötelezi magát a nettó zéró kibocsátás megvalósítása mellett. Éppen ezért szakaszokra bontotta a programot, így lépésről lépésre haladhat a környezettudatos működés felé.

Az első feladat az, hogy 2030-ra a közel 40 ezer franchise partner és a hamburgerlánc beszállítói is minimum harmadára csökkentsék a jelenlegi, abszolút kibocsátásukat. A vállalat továbbá a Science Based Targets nonprofit kezdeményezéssel együttműködve a meglévő klímacéljait is felülvizsgálja. EBBEN A CIKKÜNKBEN bővebben is írtunk a McDonald’s klímaterveiről.

Ne hagyd ki!