benzinkút, kéz, autó, töltőpisztoly
Fotó: Shutterstock

Esik az olaj ára, kérdés, hogy meddig (frissítve)

„Az elmúlt napokban jelentősen csökkent az olaj ára a világpiacon, aminek itthon kedvező hatása van az üzemanyagok árára” – hívta fel a figyelmet Mohos Kristóf, a Portfolio elemzője. A szakértő hozzátette: több tényező is befolyásolja azt, hogy tartósan csökkenek-e az árak.


Az elemző szavait idézve elképesztő bizonytalanság figyelhető meg eddig idén az olajáraknál. Jelentős kilengések mentén alakult az év első szűk fél évében a nyugati brenchmark termékek – azaz a Brent és az amerikai WTI-– ára.

"Az elmúlt napokban egy meglehetősen széles esés bontakozott ki mindkét nyugati olajtípusnál, több mint 15%-os mínuszról lehet beszámolni."

Ez is érdekes lehet: Ha Európának nem kell, Ázsiába csorog az orosz olaj

olajf\u00far\u00f3, olaj, h\u00f3, torony

Fotó: Unsplash

Az emelkedés irányába hatott és még hathat is rövid ideig a múlt heti szaúd-arábiai döntés. Az arab ország az OPEC olajhatalmak legjelentősebb termelőjének számít. A bejelentésük lényege pedig az volt, hogy július 1-től napi 1 millió hordóval csökkentik a kitermelést. A Portfolio munkatársa szerint e mellett még az amerikai kamatdöntő ülés egy olyan aktuális esemény, amely még bármelyik irányba mozgathatja az árakat. FRISSÍTÉS: Nem változtatott az irányadó kamaton, emellett javított idei gazdasági növekedési prognózisán és javulást vár a foglalkoztatás alakulásában is az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. Az idei GDP-növekedést 1 százalékra emelte a testület.

Ez is ide kapcsolódhat: Itt a jövő évi csomag, emelkedik az üzemanyagok adója

A magyar benzinkutakon az elmúlt hetekben az volt megfigyelhető, hogy míg korábban meredeken zuhantak a jegyzések, a napokban inkább „oldalazást”, vagy minimális emelkedést láthattunk a finomított termékek árában – így a benzinnél és a dízelnél is. Alapvetően a Brent mellett a forint–dollár-árfolyam az, ami még hatással van az árakra. A Brentnél főként „oldalazás”, kisebb esés észrevehető, míg a forint – hogyha csak kis léptékben is – de inkább erősödni látszik.

Forrás: Infostart

Ne hagyd ki!