Boeing repülőgépek sorakoznak a füvön

Boeing 787 Dreamlinerek

Fotó: Shutterstock

Gondban a Boeing az ukrajnai háború miatt

A Boeingnél bizonytalanná vált 141 korábban megrendelt repülő sorsa az Oroszországra kivetett szankciók és az Ukrajnában dúló háború miatt. A cég azzal számol, hogy a gépeket várhatóan már nem fogják átvenni.

Ez a Boeing frissített rendelési listájából olvasható ki, amelyből az is kiderül, hogy

márciusban összesen 41 gépet szállítottak le a megrendelőiknek.

Ez majdnem a duplája a februárban átadott 22 gépnek, és erős indikátora annak, hogy a pandémia után szárnyal az utazási kedv. Még tavaly márciusban is csupán 29 gépet adott át a Boeing, az elmúlt egy évben pedig összesen 95-öt.

A 787 Dreamliner továbbra is parkolópályán van, a típus átadását változatlanul halasztják, még vizsgálják ugyanis az esetleges gyártási hibák miatt. Márciusban a megrendelők három darab 787-es vásárlásától álltak el.

Az év első három hónapjában a Boeing megrendelései 167-re emelkedtek a tavaly év végi 114-ről.

A háború az oka

A legtöbb, valószínűtlen teljesítéssé nyilvánított megrendelés a Boeingnél az Ukrajnában zajló orosz háborúra vezethető vissza, amelynek nyomán nemzetközi szankciókat vezettek be Moszkva ellen, és amely tönkretette Ukrajna légiközlekedési ágazatát.

A törölt megrendelések nagyrészt orosz légitársaságoktól származtak.

Volt köztük 138 darab 737 MAX, amely a Boeing slágerteméke, valamint 777-es és 778-as szélestörzsű repülőgépek.

Az Airbusnál is kieső megrendelésekkel számolnak

Az Airbus, a Boeing versenytársa az első negyedévben 142 repülőgépet adott át, ami éves szinten 13 százalékos növekedés.

Az Airbus nem tesz közzé a Boeingéhez hasonló adatokat, de iparági források szerint a cég riválisához hasonlóan ugyancsak szűri azokat a megrendeléseket, amelyek bizonytalanná válnak, és ki is iktatja őket a gyártási tervéből.

Az Európai Bizottság nemrég 117 légitársaságot, köztük 21 oroszt tiltott ki az Európai Unió légtéréből. A közlekedésért felelős uniós biztos akkor hangsúlyozta, hogy a lépés nem újabb szankció Oroszországgal szemben, kizárólag technikai és biztonsági okokra vezethető vissza. Azt nehezményezik, hogy Oroszország márciusban önkényesen átlajstromozta a külföldi tulajdonú légi járműveket, és engedélyezte érvényes légialkalmassági bizonyítvány nélküli üzemeltetésüket. Az Unió álláspontja szerint ez sérti a nemzetközi repülésbiztonsági előírásokat.

Ne hagyd ki!