Sanghaj színes látképe felhőkarcolókkal
Fotó: Shutterstock

A káosz felé tart Sanghaj a totális lezárás után

A kínai hatóságok Sanghaj egész területére kiterjesztették a lezárást az emelkedő Covid-esetszámok miatt. Korábban eltérő korlátozó intézkedések voltak érvényben a város nyugati és keleti felére, most azonban mindenkit érintenek a megszorítások.


A 25 milliós Sanghaj a legnépesebb város, amit a járvány miatt lezártak a pandémia kitörése óta.

Nem mehetnek boltba se

A város egyes területein élők arra panaszkodnak, hogy egyáltalán nem hagyhatják el a lakóhelyüket, ez azt jelenti, hogy még az alapvető ellátási cikkeket sem tudják beszerezni. Az ottani közösségi oldalakat ellepték a dühös bejegyzések, sokan élelemhez sem tudnak jutni.

Online sem egyszerű ételt vagy vizet rendelni, mert vagy áruhiány van a boltokban, vagy a kiszállításra nincs elegendő számú személyzet. A Zéró-Covid politikát követő kínai hatóságok számára meglehetősen

nagy logisztikai kihívás a lakosság élelmiszerrel való ellátása ebben a helyzetben.

25 millióból 13 ezer

A Covid-elkülönítők megteltek fertőzöttekkel, akiket rossz körülmények között, fürdési lehetőség nélkül, összezsúfolva tartanak. A kontaktszemélyeket várhatóan már a szomszédos tartományokba szállítják, számuk százezres nagyságrendű lehet.

A totális lezárás oka, hogy a napi új fertőzöttek száma meghaladta a 13 ezret, ami nemzetközi viszonylatban nem túl jelentős, a kínaiak azonban Zéró-Covid politikájuk miatt véresen komolyan veszik.

Ráadásul ez a 13 ezres szám úgy jött ki, hogy 24 óra leforgása alatt több mint 25 millió embert teszteltek.

Az egészségügyre nehezedő nyomás miatt legalább 38 ezer egészségügyi dolgozót csoportosítottak át Sanghajba más tartományokból.

Zéró-Covid

A kínai kormány stratégiája a Covid teljes felszámolására szinte lehetetlenné teszi a gazdasági működést Kína legnagyobb ipari városában. Egyelőre szilárdan kitartanak amellett, hogy

a nyitás oltárán nem áldozzák fel saját nemzetük tagjait.

Egészségügyi szakértők megpróbálták ugyan elmagyarázni, hogy ha egy oltott elkapja az Omikron-variánst, nem feltétlenül kell kórházba mennie, elég, ha néhány napot otthon tölt. A BBC írása szerint ezt a többség nem tudja, mert az állami médiában nem hangzik el.

Sanghaj nem az egyetlen kínai város, amelyet lezártak: ugyanerre a sorsra jutott

  • a 3,6 milliós Csilin,
  • a 9 milliós Csangcsun,
  • az ugyancsak 9 milliós Hszücsou,
  • a majdnem 8 milliós Tangsan.

Ne hagyd ki!