Több emlősfaj is érintett
Fotó: Shutterstock

Négylábúakkal is végzett a madárinfluenza

Először koronavírusra gyanakodtak az állatorvosok azon a spanyolországi nyércfarmon, ahol egyre több állat hullott el tavaly ősszel. Azonban a vizsgálatok a H5N1-es madárinfluenza vírus jelenlétét állapították meg. Azonnal karanténba került a farm, beleértve az ott dolgozókat is.


Nyércek vesztét okozta a madárinfluenza

A napokban jelent meg az Eurosurveillance-ben egy tudományos cikk az említett esetről. Tavaly októberben több mint 50 ezer nyércet kellett elpusztítani, majd megsemmisíteni a tetemeiket a vírus további terjedésének megállítása miatt Spanyolországban. A farm dolgozói közül senki sem kapta el a madárinfluenzát.

Az esetről készült tanulmány szerint nem mondhatni, hogy a madárinfluenza leginkább elterjedt formája képes emlősök között terjedni. A nyércfarmon legalább egy mutáció segíthette a vírus terjedését.

Nem egyedi eset

A Magyar Mezőgazdaság arról ír, hogy a spanyolországi nyércek esete nem egyedi. A közelmúltban több emlősfaj megfertőződött madárinfluenzával, például rókák, medvék, macskák, nyestek, fókák és delfinek, melyek vélhetően fertőzött madarakkal kerültek kapcsolatba. Embereknél eddig hat esetben okozott megbetegedést, és egy haláleset köthető hozzá.

Azok a receptorok, melyekhez a vírus a madarak légzőszervrendszerében kötődik, kevésbé gyakoriak az emlősöknél, ezért a H5N1 jobban elkerüli ezt az osztályt. A 2020-ban leírt 2.3.4.4b variáns, mely manapság leginkább terjed, úgy tűnik, kevésbé patogén az emberekben, mint a korábbi verziók, melyeknél a fertőzöttek fele meghalt.

Ez persze rossz hír is lehet, mivel így könnyebben terjed a vírus úgy, hogy nem vesszük észre, és több lehetősége van fejlődni

- tette hozzá Thomas Mettenleiter, a Friedrich Loeffler Intézet vezetője.

Óriási probléma a baromfiágazatban

Számos gazdának kellett felszámolnia a baromfiállományát a madárinfluenza miatt Európa több országában, köztük Magyarországon is az elmúlt években. Madarak millióinak a vesztét okozta a vírus a kontinensen. A terjedéséért leginkább a vadmadarak okolhatók.

A vírus jelenléte továbbra is bizonytalanságot okoz a hazai baromfitartók körében. A madárinfluenzával kapcsolatos hírekről és információkról a Nébih honlapján érdemes tájékozódni.

Ne hagyd ki!