Állatorvos tart a kézében egy malacot
Fotó: Shutterstock

Haszonállat másként: életeket menthetnek a sertések szervei

Mind tudjuk mennyire hasznos állat a sertés. De, hogy életeket is mentsenek a malacok? Pedig igaz a hír. A történelem során először sikerült génmódosított sertésvesét átültetni emberi szervezetbe anélkül, hogy a szerv kilökődött volna. Ez óriási előrelépés a szervátültetések terén.

A New York-i NYU Langone Health egészségügyi központban végzett műtét során olyan sertésvesét használtak, amelyet előtte genetikailag módosítottak annak érdekében, hogy a szöveteiben már ne legyenek jelen azok a molekulák, amelyekről ismert, hogy szinte azonnali kilökődést okoznak. Az átültetést egy olyan agyhalott betegen hajtották végre, akinél veseműködési rendellenesség jelei mutatkoztak, és akinek családja hozzájárult a kísérlethez. Az átültetett vesét három napig csak a beteg ereihez csatolták, és a testén kívül tartották, működésének vizsgálati eredményei ez idő alatt normális értékeket mutattak.

December óta kísérletezhetnek

A sertések szerveit évtizedek óta próbálják emberekbe ültetni, de nagyon magas volt a kilökődési arány, azaz rövid távon bár voltak sikeres kísérletek, nem nyújtottak hossz távú, vagy akár élethosszig tartó megoldást. Ezért az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) 2020 decemberében engedélyezte, hogy a génmódosított állatokat humánterápiás eljárások potenciális eszközeként is felhasználhassák. Ennek az engedélynek is köszönhetjük most a sikeres kísérletet.

A következő lépés a szív?

Tavaly decemberben még csak optimista jóslatnak tűnt, amit Terence English sebész, aki Nagy-Britannia első sikeres szívátültetését hajtotta végre 40 évvel ezelőtt kijelentett: Akkor azt mondta, hogy a kollégája még idén megkísérli egy disznó veséjének átültetését emberbe. Bár végül nem nekik sikerült először, akkor is beigazolódott az ígéret. Mindez azért fontos, mert Terence English szerint, ha sikeresen el tudják végezni a vese átültetését, nagy rá az esély, hogy a szívátültetést is végre lehet majd hajtani néhány éven belül.

Reméljük ez a jóslata is beválik.

Ne hagyd ki!