tehenek a legelőn
Fotó: Shutterstock

Nagyot bukik az élelmiszeripar, ha nem figyel a klímaváltozásra

Egy új jelentés szerint a vezető mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek egy része 2030-ra értéke akár negyedét is elveszítheti, ha nem alkalmazkodik az éghajlatváltozáshoz, a kormányzati intézkedésekhez, illetve a fogyasztói szokások átalakulásához.


A kutatás azt vizsgálta, hogy 40 nagyvállalat, köztük mezőgazdasági termelők és élelmiszer-kiskereskedők hogyan járhatnak a kibocsátáscsökkentés szempontjából kulcsfontosságúnak nevezett forgatókönyvek szerint, például ha a kormányok szén-dioxid-kibocsátási büntetőtarifákat vezetnek be, vagy ha a vásárlók csökkentik a húsfogyasztásukat.

A Reuters által ismertetett tanulmány szerint a vállalatok értéke 2030-ra átlagosan mintegy 7 százalékkal csökkenne, ami mintegy 150 milliárd dolláros befektetői veszteségnek felel meg, hacsak nem alkalmaznak új gyakorlatokat. A veszteségekben nagy a szórás, egyes esetekben elérheti a 25 százalékot.

Ugyanakkor az olyan üzleti területek, mint a növényi alapú hús és az erdők helyreállítása új lehetőségeket kínálnak ezeknek a vállalatoknak − áll a jelentésben.

A jelentés nem nevez meg konkrét vállalatokat, így nem tekinthető befektetési tanácsadásnak

− mondta a kampány egyik képviselője.

A jelentést a Race to Zero, az ENSZ által támogatott, a klímaváltozás elleni küzdelemmel foglalkozó szervezet adta ki, a résztvevő kutatók a McKinsey & Co. tanácsadó céghez tartozó Vivid Economics adatait használták fel hozzá.

A részletes eredményeket a New York-i Klímahéten mutatják be.

A támogatók szerint az eredmények rámutatnak a befektetőkhöz és a vállalatokhoz intézett korábbi felhívások fontosságára, melyek szerint az olyan termékekhez kötött árucikkeket, mint például a pálmaolaj és a szója − amelyek hozzájárulnak az erdőirtáshoz − ki kell iktatni. Itt írtunk arról, hogy egy holland város már be is tiltotta a hús reklámozását l, itt pedig arról, hogy mekkora környezetkárosító hatással bír a húsfogyasztás.

Tavaly több mint 100 globális vezető vállalta, hogy az évtized végéig megállítja és visszafordítja az erdőirtást és a földterületek degradációját.

A valóság rideg: a természeti kockázat gyorsan a befektetési kockázat szerves tényezőjévé válik

− mondta Peter Harrison, a Schroders Plc vezérigazgatója a Race to Zero képviselője által küldött közleményben.

Ne hagyd ki!