A Stelcz és Fia Kft. 1995-ben alakult, viszont a család húsipari tevékenysége sokéves múltra tekint vissza. Meséljenek egy kicsit az útról, ami az 1995-ös vállalatalapításhoz vezetett! 

STELCZ FERENC: 1979-ben diplomáztam a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán, mint húsipari üzemmérnök. 1981-ben, közvetlenül azután, hogy leszereltem, én üzemeltem be a Szekszárdi Húskombinátnál a feldolgozóüzemet, melyben 1984-ig dolgoztam. 1984-től a Szekszárdi Állami Gazdaság újbereki üzemének üzemvezető helyettese, majd 1992-től üzemvezetője voltam, egészen az 1995- ös bezárásig. Az utolsó másfél-két évben már érezhető volt, hogy az újbereki üzemmel nem tervez a tulajdonos hosszú távon, így feleségemmel és szüleim segítségével elkezdtük tervezni a saját vállalkozásunkat. 1995-ben 38 éves voltam, már-már öregnek számítottam. Felépítettem az egész életemet, és hirtelen kezdhettem mindent előröl. Nem volt más választás, így hát elindultunk. Édesapám támogatott, főleg tanácsokkal és anyagilag. 1997-ben hunyt el, de azóta sem telik el nap úgy, hogy ne beszéljünk róla. Fontos döntések előtt mindig megkérdezem magamtól: mit szólna hozzá apám?

STELCZ BARBARA: A vállalatot is az ő tiszteletére neveztük el, a „Stelcz” a nagypapára utal, a „fia” pedig az én édesapámra.

A kezdeti években nehéz volt betörni a húsiparba? Valamelyest enyhített a terheken a család hírneve? Egyáltalán mennyire ismerték ekkoriban a Stelcz családot? 

S. F.: Apám adott 500 ezer forintot, az üzemet abból indítottam be, amelynek 90 százalékát saját kezűleg raktam össze. Akkor még negyed ekkora volt, mint most. A szakmában ismertek, tettem le az asztalra egy-két dolgot a húskombinátnál és az állami gazdaságnál is. Például a főnökömmel úgy építtettünk exportüzemet egy „rozsdatemetőből”, hogy egy napig sem állt le a termelés. Vélhetően az új tulajdonos számára nagyobb potenciált jelentettek a földek, a szőlészet és borászat, mint a húsfeldolgozó üzem. Ez a privatizáció velejárója. Voltak kapcsolataim, beszerzőket is ismertem, Budapesten is tudták, hogy ki vagyok. Ebben az időben dúlt a szerb háború. Míg a gazdaságnál dolgoztam, volt egy termék, amit kizárólag mi állítottunk elő. Egy évfolyamtársam keresett meg, hogy van neki egy kamionnyi császárszalonnája, csináljunk belőle valamit, ami értéket teremt - ebből lett a füstölt-főtt császárszalonna. Így indult el az egész. Pesten is nagykereknek szállítottunk, illetve a horvátok is átjártak a termékért – 90 százalékban ők vásároltak nálunk. Huszonnégy órából 22-t fenn voltam. Ez alapozta meg az egész vállalkozást. Ahogy az lenni szokott, beindult a konkurencia is, az árháborúban nem kívántam részt venni, elengedtem a főtt császár vonalat, s úgy döntöttünk, termékszerkezetet váltunk. Megpróbáltam egyensúlyba hozni a főtt és a száraz árut.

Ahogy volt pénzem, mindig bővítettem és fejlesztettem az üzemet, mindent visszaforgatunk mind a mai napig. Ma már erre kevesebb lehetőségünk van, egy és három százalék közé tehető a jövedelmezősége ennek a szakmának. A száraz áruval az a baj, hogy rengeteg ideig áll benne a pénz. Olyan, mint a búza: amíg le nem aratják, van benne rizikó. Egy főtt termék már másnap értékesíthető.

A család minden egyes tagja a vállalat kötelékeiben dolgozik? 

S. F.: Nem, a fiam gazdaságinformatikusnak tanult. Őt ez a terület érdekelte. Jelenleg Magyarország legnagyobb, energetikai szolgáltatásokat nyújtó vállalatának informatikai szolgáltatójánál senior rendszermérnök. Az ember megpróbálja irányítani a gyermekeit már kiskoruktól kezdve. Felmerültek a jogász, a közgazdász, a programozó szakmák, ezek felé próbáltam terelni. De, már őt is elkezdte foglalkoztatni a családi szakma. Persze ez nem megy egyik napról a másikra. Hatvannégy éves vagyok, de még mindig tanulok. Rajtam kívül még a feleségem és Barbi dolgozik a cégnél, illetve egy külsős kollégánk van. Barbara a mindenes. Ő az áruszállító, a marketinges, az üzletvezető, a ládamosó, a csomagolásért is ő felel.

S. B.: Mikrovállalkozás lévén nem hátrány, ha a vállalkozásban dolgozók több frontot is tudnak vinni.

S. F.: Nagyon máshogy működik egy ilyen vállalkozás, mint egy nagyüzem. Dolgoztam nagyon nagyban, közepesben, most pedig mikroban. Mindent, amit építettem, végig kellett néznem, ahogy elpusztítják. Remélem, a családi vállalkozásunk nem erre a sorsra fog jutni.

S. B.: Azért dolgozunk nap mint nap, hogy a Stelcz és Fia Kft. még hosszú évtizedekig sikeresen működjön.

A Stelcz és Fia Kft. elődjeiktől átvett hagyományos receptúrák alapján készült termékeket gyárt és forgalmaz, az elmúlt években azonban új igények mutatkoztak a piacon. Hogyan tudott a cég az eredeti ízeket megőrizve alkalmazkodni a modern kor elvárásaihoz?

S. B.: A termékszerkezetet a célpiacunk igényeihez alakítottuk. Termékeink glutén-, laktóz-, tej-, szójamentesek, ez a mai világban ad némi előnyt, hiszen rengeteg allergiás fogyasztó van Egyre nagyobb igény mutatkozik a hagyományos termékekre, a szüleinktől örökölt sváb ízekre. Csak, mint mondta, ezekben sokáig áll a pénz. A fogyasztói igények folyamatosan változnak. A 2000-es évek elején a fiatalabb korosztály a főtt és füstölt-főtt húsokat részesítette előnyben, s a hagyományos húskészítmények fogyasztását minimálisra csökkentette, a 2010-es évek vége felé ez a tendencia megfordult. Mára már a 35 év alatti aktív dolgozó korosztály nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy minőségi alapanyagokból készült prémium, nagyrészt hagyományörző termékeket tegyen az asztalára.

S. F.: Más közvetlenül a végfogyasztó felé, s más a viszonteladó kereskedő felé értékesítenünk. A kereskedelemben még mindig elsődleges szempont az ár, a minőség sokadrangú. Azért bizakodásra ad okot, hogy vannak olyan fiatal vállalkozók, akik célul tűzik ki, hogy nem kötnek kompromisszumot, nem nyomják le az árakat, s edukálják a vásárlóikat, hogy az általuk forgalmazott termékek ára miért annyi amennyi. Több étteremmel állunk kapcsolatban, igyekszünk az ő speciális igényeiket is kielégíteni. Adalékot nem igazán használunk. Apám mindig azt mondta, olyat csinálj, amit te is megeszel, inkább keveset, de jót! Ma is ebben a szellemiségben működünk. Mi háromfajta adalékanyagot használunk: nátrium-nitritet, aszkorbátot (C-vitamin) és foszfátot.

Hogyan sikerült megőrizni a vállalkozás jövedelmezőségét? 

S. B.: A 2008-as válság után nagyon nehéz helyzetben voltunk, két svájcifrank-hitel terhelte a vállalatot, amelyeknek több mint az ötszörösét kellett visszafizetnünk. A vásárlóerő is 78-80 százalékot zuhant. Nagyon küzdelmes évek voltak, kilenc év kellett, hogy fölálljunk. Ez is úgy sikerült, hogy 2015-2016 táján egy projekt kapcsán megismerkedtünk Fördős Zé édesapjával és több kisebb projekt alapú megbízást kaptunk tőle. Évente átlag 3 közös projektünk volt a pandémiát megelőzően, a legnagyobb és leghosszabb 2018 áprilisától 2019 márciusáig tartott, mely hatalmas segítség volt a vállalkozásunk számára. A jó kapcsolat a mai napig megmaradt. Most ott tartunk, hogy az üzleti tevékenységünk 7,5 százalékát teszi ki a saját márkás forgalmazás, 25 százalékát az éttermek, a maradékot pedig a kiskereskedők. Saját márkás forgalmazás alatt azokat a partnereket értjük, akik megvásárolják a termékeinket, és a saját brandjük alatt értékesítik tovább a saját logójukkal, dizájnjukkal ellátott csomagolásban.

Honnan szerzik be a húskészítményeiknél használt alapanyagokat? Nagyot drágult a takarmány, viszont a sertéshús ára alig változott. Önök ebből mit tapasztaltak? Mi várható az ágazatban?

S. F.: Van itt Bátaszéken egy sertéstelep, 80 százalékban onnan szerezzük a húst. Emellett a szekszárdi Hús-Invest Kft.-vel és a székesfehérvári hűtőházzal is kapcsolatban állunk. Az árakból lesznek problémák. Attól tartok, hogy jövőre baromfiból és sertésből is hiány lesz. Egyes pletykák szerint Hollandiában, Dániában oltják a kocákat, hogy ne búgjanak. De, már a környéken is ezt tervezi egy-egy nagyobb tenyésztő, ha nem változnak az árak. Nem lesz malac, ami meg lesz, az nagyon drága lesz. Most az a szerencsénk, hogy az élőállat, a hús alapanyagára alacsony, mert közben három év alatt négyszeresére drágult a villany, a gáz és az üzemanyagárak is az egekben vannak. Ez azért is fontos, mert a fa- és a húsipar a két legenergiaigényesebb ágazat. A hűtők megállás nélkül mennek egész évben. És ne feledjük, a béreket is emelni kell. Mi nem vagyunk olyan nagyok, hogy befolyásolni tudjuk az árakat. Most nagyjából 400 forintért kapjuk az élő disznót és a kocát is. Az árakat főleg Dánia és Hollandia szabja, de a jövőben a kínaiak is rendkívül befolyásosak lesznek. Jó néhány száz évvel ezelőtt mi hordtuk el tőlük a tudást Európába, az elmúlt évtizedekben viszont ők tanultak tőlünk, hogyan is kell jól csinálni a mezőgazdaságot. Rengeteg energiaforrásuk van, okosak is, egyre jobban kamatoztatják a tőlünk megszerzett tudást.

Évente hány kiló terméket állítanak elő? 

S. F.: Átlagosan hetente 500-600 kilogrammnyi terméket állítunk elő, kivéve húsvétkor, ami egy kiemelten forgalmas időszak. Az éves termelésünk hozzávetőlegesen 40-50 tonnára tehető. Kapacitásunk még lenne, de vannak szűk keresztmetszetek. Száraz áruból többet nem tudnánk előállítani az érlelő helyiségek kapacitása miatt. Bővítésre egyelőre nincs lehetőségünk.

Mennyire volt jövedelmező a tavalyi év? Idén mi várható? 

S. B.: 65,5 millió forint volt a 2020-as nettó árbevételünk, nagyjából ezt az árbevételt szoktuk hozni. Nagyon régen volt annyira gyenge nyarunk, mint idén. Az emberek kiszabadultak otthonaik börtönéből, utazhattak, ilyenkor mindig átrendeződik a vásárlóerő, amit nagyon nehéz ilyen rövid idő alatt megfelelően lekövetni. Ettől függetlenül idén is hozni fogjuk az elvárt szintet. A pandémia nagyban átrendezte a piaci helyzetet, így nekünk is elsősorban az új helyzetekhez való alkalmazkodás az egyik legfontosabb feladatunk. Jövedelmezőség szempontjából a 2020-as évben körülbelül 1,4%-ot sikerült elérnünk, de pontosabbat majd az év zárásakor tudok mondani.

S. F.: A német vásárlók is kevesebb számban utaztak Bátaszékre és környékére a pandémia miatt. Ők nyaranta sokat vásárolnak nálunk, az ő szájízüknek kifejezetten finomak a mi termékeink. Mikor egy német azt mondja, hogy jobb a mi Leberkäse-nk, mint amit a saját hazájában kap, az azért jólesik az embernek.

Ha három dolgot kellene mondania, amelyek megkülönböztetik a Stelcz termékeket a konkurens termékektől, melyek lennének azok? 

S. F.: Egyet mondok, ami egyben a legfontosabb: a minőség.

Hogyan zajlik az alkotói folyamat, ha úgy döntenek, ideje újítani a kínálaton?

S. F.: Változó, vannak saját fejlesztések, vannak séfek általi egyediek, vannak közösen kidolgozottak. A séfekkel való együttműködések révén a nemzetközi trendekből is tudunk építkezni. Előfordul, hogy egy termék bevezetése több évig is eltart, mert az első próbálkozások nem mindig sikeresek.

S. B.: Ugyanígy voltunk az e-szám mentes virslivel is, negyedik próbálkozásra sikerült megtalálni a megfelelő kommunikációt a célpiac felé. Most ott tartunk, hogy már nem is csinálunk más fajta virslit. Ez egy hosszú folyamat, éveket is igénybe vehet. A kínálat újítását általában a beérkező igények segítik elő, de a keresletgenerálás se áll messze tőlünk.

S. F.: Illetve el kell jutnia olyan emberekhez, akiknek van szava. Ha netán nem megy valami, akkor pihentetjük, majd megint elővesszük.

S. B.: Remek példa erre a snackkolbászhoz hasonlító Mini Stifi termékünk. Korábban próbáltuk, nem volt rá megfelelő kereslet. Tavaly a pandémia alatt Sipos Norbert séf kérte, hogy a közeli nagyvárosban nyíló pop-up üzletük kínálatához készítsük el újra. A visszajelzések alapján úgy döntöttünk, hogy idén megpróbáljuk újra bevezetni ezt a terméket. A bevezetés sikeres volt, az idei szezonban nagyon berobbant a termék, a karácsonyi céges ajándékcsomagok nagy kedvence lett.

S. F.: A Mini Stifivel díjat is nyertünk idén Angliában, a Great Taste Awardson. Dizájnos csomagolásban hozzuk forgalomba, ami növeli ugyan az árát, viszont a megjelenés némiképp kompenzáló hatással bír.

Mennyire nehéz most érvényesülni a piacon? 

S. F.: Kezdjük ott, hogy nagyon költséges az indulás, elég csak a berendezéseket említeni. Van egy töltőgépünk, 2000-ben vettem használtan. Most 25 éves, alkatrész már nincs hozzá, így jobb híján újat kell vásárolni. Ez hozzávetőlegesen egy 30 ezer eurós kiadást jelent. És ez csak egy gép. Ehhez hasonló, stratégiai fontosságú gépből négy van, és közülük ez a legolcsóbb. Ettől csak magasabb árak vannak. Pályázathoz nehéz hozzájutni, esetünkben vagy túl kicsik, vagy túl nagyok vagyunk, ráadásul irdatlan önerő szükséges ahhoz, hogy egyáltalán legyen értelme foglalkozni egy-egy pályázattal. Továbbá, a piaci riválisok árgus szemekkel figyelik az embert. Ha valahova beszállítunk, hamar megjelennek, hasonló terméket kínálnak olcsóbban, hatalmas az árverseny. A pandémia okozta új élethelyzet még kiszámíthatatlanabbá tette a piacot. Ha valaki azt fontolgatja, hogy belép az ágazatba, nagyon gondolja meg!