Itt vannak a fontos határidők, erre figyelj gazdálkodóként
Forrás: Shutterstock

Papírmunka 2025: fontos határidők gazdálkodóknak

Milyen feladatokra és határidőkre kell odafigyelni a mezőgazdaságban? Erről készített az Agroinform összeállítást. A legtöbb gazdát érintő határidőket emeljük ki.



Az éves jelentések, nyilvántartások és határidők betartása nemcsak kötelezettség, hanem biztosíték arra is, hogy a gazdaságok fenntarthatóan és szabályozott keretek között működjenek.

Gazdálkodási napló vezetése: A növénytermesztőknek 2025-ben is kötelező lesz vezetniük a gazdálkodási naplót, amely tartalmazza az összes agronómiai tevékenység dokumentációját (vetés, növényvédelem, tápanyag-utánpótlás stb.). Határidő: a gazdasági év végéig kell lezárni és január 31-ig fel kell tölteni az elektronikus gazdálkodási naplót a NÉBIH felületére.

Támogatási kérelmek beadása: A Közös Agrárpolitika (KAP) keretében igénybe vehető közvetlen és vidékfejlesztési támogatások beadásának határideje általában május 15. Késedelmes benyújtás esetén június 9.

ENAR-nyilvántartás vezetése állattartóknak: az új születések, elhullások, értékesítések és szállítások bejelentése az esemény bekövetkezésétől számított 7 napon belül.

Állatjóléti támogatások: Az éves jelentést december 31-ig kell benyújtani.

Antibiotikum-használati jelentés: az Állategészségügyi Hatóság felé kell tenni évente, a naptári év végéig.

Integrált növényvédelem kertészeknél: A kertészeti termelők számára kiemelt jelentőségű az integrált növényvédelem alkalmazása, amelyről naprakész dokumentációval kell rendelkezniük. Ellenőrzéskor folyamatosan rendelkezésre kell állnia.

Kertészek piacra jutási adatszolgáltatása: Az exportáló vagy nagykereskedelmi tevékenységet folytató kertészeknek be kell nyújtaniuk az éves termelési és értékesítési adataikat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz január 31-ig.

Erdőgazdálkodóknak fakitermelési engedély. A fakitermelés előtt kötelező engedélyt kérni az erdészeti hatóságtól. Határidő: A munkálatok megkezdése előtt legalább 21 nappal.

Nem fizet időben a felvásárló? Januártól lecsaphat a hatóság

Íme, a termelőket segítő változás. Késedelmes fizetés esetén termelők eddig csak a bírósághoz fordulhattak – de 2025. január 1-től a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) közvetlenül is büntetheti a késedelmes fizetőt. A bírság mértéke a határidőre meg nem fizetett ellenérték 10%-a, de legalább 1 millió forint, ha a vevő – legyen az felvásárló, feldolgozó vagy forgalmazó – túllépi a törvényben foglalt 30 napos fizetési határidőt. Fennmarad az a korábbi szabály is, hogy a határidőn túli kifizetések esetében késedelmi kamatot is fizetni kell.

Ne hagyd ki!