Szőlőfürt őszi fényben
Fotó: Shutterstock

Korai szüretre, dráguló borra számít Európa

Idén 10 százalékkal drágulhat a bor, miután az egymást érő hőhullámok nagy pusztítást végeznek az európai szőlőskertekben.

A brit Direct Wines vezére, David Gates azt mondja, hogy egy üveg vörös vagy fehér a kedvenc francia, olasz vagy spanyol borunkból még tovább drágulhat, attól függően, hogy meddig tart még a hőség és szárazság.

Minden drágul, csak idő kérdése

A borok és röviditalok ára már átlagosan hat százalékkal nőtt Nagy-Britanniában, és az év végére ehhez további négy százalék adódhat hozzá.

A forróság és a kevés csapadék általában alacsonyabb terméshozamot eredményez, ami dráguláshoz vezet.

Ennek tetejébe az egyéb szükséges árucikkek, például az üvegek és a kartonpapír ára is jelentősen nőtt, az ellátási láncok akadozása és a magas energiaárak miatt.

A viszonteladók emellett minden irányból inflációs nyomással találják szembe magukat: a munkabérek nőnek, valamint az energia-, a szállítási, a nyersanyag- és az újrahasznosítási költségek is emelkednek.

Korai szüret

Európában idén a hőség miatt a legtöbb helyen előrehozzák a szüret időpontját. Ez azt is jelenti, hogy sokkal kevesebb szőlő lesz, mint általában: Spanyolországban 25 százalékkal kevesebb boralapanyagra számítanak.

Spanyolország legnagyobb bortermő vidéke Castilla-La Mancha. A terület gazdasági minisztere, Francisco Martinez Arroyo nemrég azt mondta: a kevesebb termés jó hír a bortermelőknek, mert a bort könnyebben el lehet adni, jobb áron.

A toszkánai Castellina in Chiantiban is szeptember a szüret bevett időpontja, de idén a megszokottnál korábban beérik a termés.

Jégverés

A szőlőszemek kisebbek, és arra számítunk, hogy kevesebb szem is lesz egy fürtön, mint az elmúlt évek átlaga, inkább a tavalyihoz lesz hasonló

– mondta korábban a Reutersnek a Chianti Classico alelnöke.

A Chianti régióban a szőlőtermelőknek extrém időjárási jelenségekkel is szembe kell nézniük, olyanokkal, amelyek nem enyhítik a talaj szárazságát, ellenben károsítják a tőkéket. Néhány hete a területen jégverés pusztított, amely a szőlőtermés 40 százalékát elérte.

A mediterrán vidékről származó olíva olaj ugyancsak drágul a hőség miatt. A „folyékony arany” ára 25 százalékkal is nőhet, még az év vége előtt.

Itt írtunk arról, hogy az idén nyáron tapasztalható extrém időjárási jelenségek a gyorsuló klímaváltozásnak tudhatók be.


Ne hagyd ki!