A háború miatt akár ezter forintba is kerülhet a jó minőségű napraforgó olaj literje
Fotó: Shutterstock

Háború a konyhában, ezer forint is lehet egy liter étolaj

Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője, a termék egyik legnagyobb felvásárlója pedig az Európai Unió. Raskó György szerint amint lejár a kormányzati árstop, a magyar kisboltokba is berobban a háború hatása.


Háború a konyhában

A háború miatt az étolaj, illetve bármilyen növényi olaj drasztikusan meg fog drágulni a világpiacon

- mondta a hvg.hu-nak Raskó György agrárközgazdász, volt államtitkár.

Ez a magyarokra olyan hatással lesz, hogy amikor májusban az árbefagyasztásnak vége lesz, 25-30 százalékos drágulás jön a kiskereskedelemben, de nemcsak az étolaj, hanem a cukor meg a liszt ára is nagyon föl fog menni. Ez az áremelkedés egészen biztosan bekövetkezik

- mondta Raskó. Szerinte a boltosok is tisztában vannak azzal, hogy mi az a határ, amit még elviselnek az emberek. A volt államtitkár úgy véli, az áremelkedés olyan szintű lesz, hogy ezt a határt már átviszi, és a fogyasztók az étolaj helyett át fognak térni állati zsírra vagy egyéb zsiradékok fogyasztására.

Valószínűleg a literes, jó minőségű étolaj ára meg fogja közelíteni az ezer forintot.

Késhet a vetés

A vetés hagyományosan áprilisban történik, a talajt azonban lassan már elő kell készíteni rá. Ha a konfliktus gyorsan lezárul, ez nem feltétlenül fog elcsúszni, de Raskó szerint a napraforgó olyan elképesztő világcsúcs-árszinten van, amiről biztos, hogy a majdani aratás idején sem fog visszacsúszni.

Ha Ukrajna devizát akar magának, akkor meg kell oldania a termékek exportját, ami évi 25 milliárd dollár körüli bevételt jelent az országnak. Ha az ukrán szállítások kiesnek, azokat más forrásokból kell pótolni. Drágábban. Az étolaj hosszú ideje vezeti a KSH drágulási listáját.


Ne hagyd ki!