Kukorica
Fotó: Shutterstock

Ez a növény újra nyereséges lehet idén!

Az elmúlt év eseményei sok hazai kukoricatermelőt elbizonytalanítottak, ám idén okunk van egy jó évben bízni.


A tavalyi történelmi aszály 240 ezer hektáron gyakorlatilag megsemmisítette a kukoricatermést, az orosz-ukrán háború következményeként a szomszédból érkező szállítmányok a biztosították a folyamatos alapanyag-ellátást, ami ágazattól függően kit jól, kit pedig negatívan érintett.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) friss összegzése szerint 2022-ben a szárazság jelentősen visszavetette a hozamokat, ezért Magyarország, amely hagyományosan exportőrnek számít ezen a területen, komoly importra szorult. A behozott kukorica mennyisége az év végéig átlépte a másfél millió tonnát, ami csaknem négyszeresen meghaladja a 2021-es 400 ezer tonnát. Az aszály ellenére 1,87 millió tonna kukorica így is elhagyta az országot, valószínűleg még a korábbi készletekből.

Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 96,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica március első hetében. Ez ugyan még csaknem 5 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit, de a szakértők már rövid távon valószínűsítenek pozitív irányú elmozdulás az árakban.

Javuló időjárási kilátások, szárazságtűrő hibridek

A népi bölcsesség szerint tíz egymást követő évből háromban „szenved” a kukorica a szárazságtól, ezen már nagyjából túlestünk az elmúlt időszakban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) megfigyelésen alapuló idei csapadékadatok is biztatóak. Tavaly szeptemberben, novemberben és decemberben is sok eső esett, és ebből a szempontból jól kezdődött az év. Január első 10 napjában az ország egyes részein az átlagos teljes januári csapadékmennyiség lehullott, sőt, az OMSZ jelentése szerint a Veszprém vármegyei Bakonybélben új rekord is született. Aki kukoricával tervez tavasszal, az ország nagyobb részében nedvesebb talajba vethet és megalapozottan számíthat a további csapadék-utánpótlásra. Ez önmagában nem garancia a szárazság elkerülésére, de biztató jel.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a termőterület jellemzőitől függően érdemes az aszályt jobban tűrő vetőmagfajtákat, majd az időjárásnak megfelelő védekezési módot választani, amiben a falugazdászok és más szakemberek tudnak segíteni a bizonytalan gazdáknak.

Stabil felvevőpiac, biztos partner

„Minden előrejelzés azt mutatja, hogy a bizonytalanságok miatt idén csökken a kukorica vetésterülete. Azt azonban fontos tudni, hogy a hazai feldolgozóipar biztos felvevőpiacot kínál a termésnek. A korábbi évekhez hasonlóan a Pannonia Bio, amely stratégiai területnek tekinti a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dinamikusan növekvő fehérjeigényének kiszolgálását, idén is nagyságrendileg egymillió tonna kukorica felvásárlását tervezi, és ebben változatlanul számít a magyar gazdák együttműködésére” – mondja Lengyel Zsolt, a Pannónia Bio, kereskedelmi igazgatója.

A gazdák elbizonytalanodásában az Ukrajnából érkező és az országban rekedő szállítmányok is szerepet játszottak. A friss hírek szerint a helyzet idén enyhülhet, mivel az ottani vetésterület jelentősen csökken és a tavaszi munkálatok csúsznak.

Ne hagyd ki!