Bár nagyon sok múlhat azon, hogy lesz-e elegendő csapadék idén nyáron
Fotó: Shutterstock

Egy dolog tehet keresztbe idén a hazai kukorica-termelőknek

A kukorica ára az egekben van, az előző évek átlagánál azonban jóval gyengébb kukoricatermést hozott 2021 hazánkban. 2022-ben változás körvonalazódik, csak legyen elég csapadék a nyáron - így látják a termelők.


Gyenge volt a tavalyi év, idén változás jöhet

Nagyon magasan volt a kukorica felvásárlási ára már tavaly is, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban elmaradt a termés mennyisége az átlagtól. A nagyjából 1 millió hektáron vetett gabonanövényből csupán 6 millió tonnát takarítottak be, ami körülbelül negyedével kevesebb, mint az előző évek átlaga – írja az Agrárszektor.

Idén azonban változás körvonalazódik. A kukorica vetése szinte zökkenőmentes volt, valamint az eddigi időjárás is az ország legtöbb pontján kedvezett a növénynek. A későbbiekben a megfelelő mennyiségű és minőségű csapadék akár rekordtermést is hozhat, egy aszályosabb időszaktól azonban tartanak a gazdák.

Többségükben optimisták a szakemberek

A Békés megyei Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezet idén tavasszal 400 hektáron vetett takarmány-, illetve 100 hektáron pattogatni való kukoricát. A termés kapcsán eddig jó tapasztalataik vannak, azonban aggályaik is akadnak a jövőt illetően.

Az igazi kérdés az, hogy a címerhányáskor mennyire lesznek ellátva vízzel, mert ha nem lesz elég víz, akkor sokkal rosszabb lesz a termés, mint a tavalyi. (…) Növényvédelmi szempontból eddig minden rendben van a kukoricával, gyomirtószeres kezelést kapott, de más beavatkozásra nem volt szükség. (…) Ami aggodalomra adhat okot, az az, hogy a talajok nincsenek feltöltve, és a Rákóczi Mezőgazdasági Szövetkezetnél csak kis területen tud öntözni

- nyilatkozta Benkó György, a szövetkezet növénytermesztési ágazatvezetője.

Tavaly kicsivel kevesebb mint 2500 hektáron vetett takarmány- és silókukoricát a Fejér megyei Enyingi Agrár Zrt. Idén a hűvösebb, szárazabb időjárás miatt kicsit később kezdték a vetést, azonban május 2-re végezni tudtak vele. Szilágyi József, a vállalat növénytermesztési főágazatvezetője szerint az állomány állapota jó, a kisebb esőzések után pedig a növények kezdik utolérni magukat. viszont a talajban nincs puffervíz. Emellett elmondta, hogy a műtrágyák, a növényvédő szerek és az üzemanyagok terén érezték a drágulást, de nem okozott náluk problémát, valamint a növényvédelemmel is jól állnak. Az idei termés kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy annak a mennyisége leginkább a későbbi esők függvénye lehet. Elég csapadék esetén pedig rekordközeli termés is jöhet.

A Baki Agrocentum Kft. növénytermesztési ágazatvezetője, Németh Zoltán is hasonlóan látja a helyzetet. A Zala megyei vállalkozás idén 250 hektáron vetett takarmánykukoricát március végén és április elején annak érdekében, hogy ne egyszerre érjen be a növény, ha váratlan baj történne, ne vesszen el a teljes termés. Eddig minden rendben ment, a növényvédelmi eljárásaik is sikeresnek mondhatóak. Az inputanyagokkal felmerülő problémák is elkerülték őket, hiszen még tavaly megvettek mindent, amire idén szükségük lehetett. A várható termésről pedig azt mondta, hogy elegendő mennyiségű csapadék esetén, hozni tudják a három éves, 10-11 tonnás termésátlagukat hektáronként.

Van pesszimistább vélemény is

A Baranya megyei Belvárdi Zrt. főagronómusa, Szűcs András valamivel borúsabban látja a helyzetet, mint az imént idézett szakemberek. Ők idén 2800 hektáron vetettek takarmánykukoricát. A vetés rendben zajlott, azonban mostanra rosszul néznek ki az állományok. A növények le vannak maradva a fejlődésben, ami a kevés csapadéknak tulajdonítható be, hiszen náluk az utóbbi időszakban csupán 4-5 mm esett. Emellett vetésfehérítő bogár fertőzéssel is meg kellett küzdeniük, bár azok jelentősebb károkat nem okoztak. Az inputanyagok beszerzésével viszont nekik sem volt különösebb problémájuk, csupán a foszfor és a kálisó fogyott el a szezon végére. Az idei terméshozamot pedig szerinte is az befolyásolhatja, hogy lesz-e elegendő mennyiségű és minőségű csapadék a következő hónapokban.

Ne hagyd ki!