wasabi
Fotó: Shutterstock

Méregerős és méregdrága: japán zöldséggel hódít egy ír gazda

Megérte az évekig tartó alapos kutatás: az ír termelő szerint a vásárlók egy kiló nyers wasabiért akár 2500 eurót is hajlandóak kifizetni, a növény pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend Európában.


Patrick Fitzgerald, az írországi Beotanics nevű, növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozás alapítója az elmúlt két évtizedben több utat is tett Japánba, Shikokuba. Az utazások eredményeképp partnerségre lépett egy immár százötven éve a japán vízitorma, elterjedtebb nevén a wasabi termesztésével foglalkozó gazdasággal. Az együttműködés során olyan nemesítési és szelekciós programot indítottak el, amely lehetővé tette, hogy a wasabi immáron az ír éghajlaton is jól érezze magát, írja az Agrárszektor.

A kiemelkedő minőségű tejtermékeiről is ismert európai országban hosszú évekig tartó, intenzív kutatási folyamat előzte meg a sikert. Bár az első betakarított termés még meglehetősen kis mennyiségű volt, Fitzgerald nem adta fel a próbálkozást, ennek köszönhetően pedig vállalkozása 2015 óta már sikeresen termeszti a wasabit. A Newstalk szerint a termelő úgy fogalmazott: nagy erőt adott neki, hogy már az első visszajelzések is hihetetlenül pozitívak voltak. Igaz, hogy a wasabitermesztés egy rendkívül költség- és munkaerőigényes elfoglaltság, a befektetett energia és tőke idővel megtérül, sőt, a folyamat kifejezetten jövedelmező lesz: Fitzgerald tapasztalata szerint egy kiló friss vízitormáért akár 2500 eurót, vagyis közel egymillió forintot is kifizetnek a vevők.

A wasabi termesztése bonyolult feladat. A növénynek a megfelelő növekedéshez 8-20 Celsius-fok közötti hőmérsékletre van szüksége, és nyáron igényli a magas páratartalmat is. Emiatt csak számára ideális vízi környezetben lehet termeszteni – ennek 13-19 Celsius-fok közöttinek és árnyékban levőnek kell lennie. Ezek mellett ráadásul a víz ásványianyag-egyensúlyára is figyelni kell, a növénynek ugyanis csak nagyon kevés tápanyagra van szüksége. A folyamat roppant időigényes is: másfél-két évbe is beletelik, míg a gyökér érett és értékesíthető lesz.

Ne hagyd ki!