A kép egyik részén a Föld pusztulása, a másikon a virágzása látható, egy kéz tartja a bolygót
Fotó: Shutterstock

Bill Gates szerint ebből a szektorból kerül ki a következő Tesla

A Dealroom kockázatitőke-elemző cég és a London & Partners promóciós ügynökség kutatásából kiderült, hogy idén minden eddiginél több befektetés ömlött a klímavédelmi technológiákra szakosodott startupokhoz. És hol van még az év vége?



Grandiózus előrejelzések

Az elemzés rámutatott, hogy a klímaváltozás ellen küzdő startupok 2021 januárja és októbere között összesen több mint 32 milliárd dollárnyi, átszámítva nagyjából 9 920 milliárd forintnyi kockázati tőkebefektetést könyvelhettek el. Tavaly egész évben nem pumpáltak ennyi pénzt az ágazatba. Összehasonlításképp 2016-ban a befektetők csupán 6,6 milliárd dollárral támogatták a környezetvédelmi tech startupokat. A szóban forgó vállalatok népszerűségének növekedése egyáltalán nem meglepő. Az éghajlatváltozás miatt egyre fontosabb lesz a környezetvédelem, amivel párhuzamosan a nagyobb gazdasági szereplők is egyre nagyobb környezetvédelmi nyomás alá kerülnek. A bolygónk és az emberiség védelmében pedig kiemelten fontos szerepet fognak játszani a klímatechnológiai vállalatok.

Ezen a véleményen van a Blackrock vezérigazgatója, Larry Fink is, aki szerint a soron következő 1000 milliárd dolláros startup a klímatechnológiai szektorból fog kikerülni. Bill Gates pedig arról beszélt a napokban, hogy a közeljövőben nagyjából 8-10 ágazati szereplő érheti el azt a szintet, amit most az Elon Musk által vezetett Tesla képvisel.

Versenyfutás az idővel

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésén vagy az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésén dolgozó technológiai vállalatokat vizsgáló kutatás arra is rávilágított, hogy a globális színtéren az európai piac növekszik a leggyorsabban. Kontinensünk kockázati tőkései 2016-ban 1,1 milliárd dollárt, míg idén már nyolcmilliárd dollárt invesztáltak az iparágba. A kaliforniai Bay Area után Londonban található a legtöbb startup, amelyek összértéke meghaladja a 28 milliárd dollárt (körülbelül 8 680 milliár forint). Az is kiderült, hogy a Párizsi Megállapodás 2015-ös beiktatása óta 416 új vállalat jelent meg a piacon.

A startupok kilátásait tovább javítja, hogy a napokban a Google riválisa, az Ecosia is létrehozott egy 405 millió dolláros kockázati tőkealapot az induló vállalkozások támogatására. Az Ecosia egy olyan kereső oldal, amely a hirdetési bevételeinek jelentős részét fák ütetésére fordítja. A cég története során már több mint 136 millió (!) fát ültetett.

A Dealroom és a London & Partners nem véletlenül most tette közzé kutatását, ugyanis hamarosan, egészen pontosan október 31-én kezdetét veszi az ENSZ 26. klímavédelmi konferenciája, a COP26.

Ne hagyd ki!