Elon Muskék a gyógyászatban is bontogatják a szárnyaikat
Fotó: Shutterstock

Fontos mérföldkőhöz ért az emberiség a gyógyászatban

Chipet ültetett emberi agyba Elon Musk cége, a Neurolink. Az üzletember szerint közel állnak ahhoz, hogy gondolatokkal is irányíthatóvá tegyenek egyes eszközöket. Sőt, nem ez az egyetlen vállalat, amely hasonló technológiákkal kísérletezik.


Agyba ültettek chipet Elon Muskék

Elon Musk cége, a Neuralink tavaly tavasszal kapott rá engedélyt az Egyesült Államokban, hogy chipeket ültethessen emberi agyakba. A napokban pedig történelmet írtak, hiszen megkapta a legelső páciens az implantátumot. Az az agy mozgásért felelős részéből gyűjti be a jeleket, és továbbítja azokat egy külső egységbe. A készülék pedig dekódolja, hogy az alany hogyan szeretne mozogni.

A technológia például olyanok segítségére lehet, akik elvesztették a végtagjaikat. Viszont így a gondolataikkal utasíthatják akár a telefonjukat, a számítógépjüket stb. Ezért kapta az eszköz a Telepathy (magyarul Telepátia) nevet – írja a BBC.

Elon Musk arról tájékoztatott, az első eredmények ígéretes neurontüskéket vagy idegimpulzusokat mutattak, a beteg pedig szépen gyógyul. Azonban független forrás egyelőre nem erősítette meg, sikeres volt-e a beültetés.

A HVG megjegyzi, nem a Neurolink az egyetlen cég az Egyesült Államokban, amelyik ilyen technológiát fejleszt. Komoly riválisuk például a Synchron és a Precision Neuroscience. Az előbbi mögött áll többek között Bill Gates is.

Tíz másodperc alatt kimutatja a cukorbetegséget egy applikáció

Egy másik jelentős egészségügyi fejlesztésről is írtunk korábban. A hagyományos, vérvétellel kezdődő, majd a minta labormunkájával folytatódó vizsgálatok helyett jóval egyszerűbb diagnosztizálást ígér a Kick Labs cég fejlesztése azoknak, akiknél felmerült a cukorbetegség gyanúja.

A Mayo Clinic Proceedings: Digital Health arról ír, a biotechnológiai vállalat olyan applikációt alkotott, amely egy tíz másodperces okostelefonos hangfelvételből nagy pontossággal megállapítja, fennáll-e a kettes típusú cukorbetegség a beszélőnél. A betegségben szenvedő nők 89, illetve a férfiak 86 százalékát tudja kiszűrni a rendszer. Ezzel szemben a jelenleg alkalmazott, hagyományos tesztek 85-92 százalékos pontosságúak.

A technológia alapját az adja, hogy a kutatások szerint a beszéd számos akusztikus jellemzője (például hangmagasság és intenzitás) közül néhány eltérő a cukorbetegeknél.

Ne hagyd ki!