Egy Gundam robot bemutat egy táncmozdulatot
Fotó: Unsplash

Elon Musk a robotok miatt támogatja az univerzális alapjövedelmet

Elon Musk bemutatta a Tesla első, humanoid küllemű robotjának prototípusát. A terminátori érzeteket keltő eszköz forradalmasíthatja a munka világát, aminek kapcsán az üzletember érdekes kijelentést tett.



Hasta la vista, fizikai munka

Elon Musk a Tesla mesterséges intelligencia köré összpontosuló konferenciáján jelentette be, hogy a cég terjeszkedni fog a humanoid robotok piacára. Ennek apropóján az igazi vasember bemutatta a cég első prototípusát, a Tesla Bot-ot. A Tesla Bot egy nagyjából 172 centiméter magas és 57 kilós humanoid megjelenésű robot, ami akár 68 kilónyi súlyt is képes lesz felemelni, valamint 8 kilométer per órával tud majd „gyalogolni". A bemutatón Musk elmondta, hogy a robotot kifejezetten a veszélyes, az unalmas és az ismétlődő munkák elvégzésére alkották meg. Musk tisztában van vele, hogy a „teremtménye", ha teret nyer, rengeteg munkahelyet csaklizhat el a munkavállalóktól. Éppen ezért teljes mellszélességgel támogatja a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését.

Végső soron a jövőben a fizikai munka elvégzése csupán választás kérdése lesz. Ezért úgy gondolom, hogy hosszútávon szükség lesz az univerzális alapjövedelem bevezetésére.

-fogalmazott az üzletember.

Musk azt is hozzátette, direkt úgy tervezték a robotot, hogy el lehessen futni előle, vagy le lehessen nyomni emberi erővel is. Kicsit baljósan hangzik, de azért megnyugtató, hogy egyelőre nem kell a gépek lázadásától tartanunk. A robot a cég „Autopilot" önvezető szoftverével és nyolc kamerával fog üzemelni, amelyek egyenesen a neurális hálózatába küldik a környezeti információkat. Lényegében úgy fog működni, mint a Tesla autói.

Veszélyben a munkahelyek?

A munkaerő-hiányban szenvedő vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a folyamatok automatizálására. Gondoljunk csak bele, például hazánkban is egyre több Mekiben találkozhatunk rendelésfelvevő érintőképernyős egységekkel. A Mekihez hasonló vállalatok régóta azon dolgoznak, hogy az alacsony bérsávba eső munkaköröket automatizált technológiai megoldásokkal helyettesítsék.

A technológia fejlődésével a lehetőségek tárháza is egyre bővül. Egyes éttermekben már QR-kódokkal látják el az étlapokat, így a pincéreknek nem kell kimenniük a vendégekhez, akik egyszerűen beszkennelhetik a kódot, és így leadhatják rendeléseiket az étteremnek. Ez például egy remek lehetőség azoknak az éttermeknek, amelyek alacsony létszámmal üzemelnek. Vannak olyan éttermek, ahol már a fizetés is automatizálták. A Meki pedig nemrégiben számos éttermében tesztüzembe helyezte az automata McDrive rendelésfelvő rendszerét.

A technológiai fejlesztés előnyei egyértelműen kimutathatók. Az automatizált megoldások egyszeri befektetést igényelnek, növelik a teljesítményt, és ráadásul fizetést, bónuszokat és szabadságot sem igényelnek. Azt már mondanunk sem kell, hogy a betegségek sem döntik le a lábukról a robotokat. A gazdasági adatok arra utalnak, hogy az automatizálásra való áttérés hónapok óta zajlik.

Az érintett szektorok teljesítőképessége 5,4 százalékkal nőtt 2021 első három hónapjában. Ilyen mértékű növekedésre 20 éve nem volt példa. Mivel az újranyitás után sok étterem kevesebb alkalmazottal üzemel, így logikus következtetésnek tűnik, hogy a pandémia alatt bevezetett technológiai vívmányok állnak a növekedés mögött.

A technológia értünk van

Sokan attól tartanak, hogy az egyre nagyobb teret nyerő automatizáció idővel rengeteg munkahelyet eltörölhet, aminek következtében óriási elbocsátások várhatók. Alapvetően a nagyobb piaci szereplők nem is cáfolják ezeket a felvetéseket. Noah Smith gazdasági elemző szerint viszont nem olyan nagy a probléma, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Azzal példálózott, hogy az Ipari Forradalom idején is hasonló félelmekkel küzdöttek az emberek. Abban igazuk volt, hogy rengeteg munkakör szerepét átvették a gépek, de ezáltal sokkal jobb és kényelmesebb lett a világunk. Noah Smith úgy véli, hasonló következményei lesznek korunk automatizálásának is. Ha idővel megszűnnek az alacsony bérsávú munkahelyek, akkor a megmaradt helyeken nagyobb fizetésekre pályázhatnak az álláskeresők. Továbbá új munkakörök is megjelennek a piacon. A nagyobb keresetek pedig megnövelik a gazdasági aktivitást is.

Ahogy mondta a szakember, a technológia célja az, hogy jobbá tegye az életünket, nem pedig az, hogy nyomorba taszítson.

Ne hagyd ki!