Nem, nem a tüdőt
Fotó: Shutterstock

Kiderült, melyik szervünket viselte meg leginkább a Covid

A világjárvány idején a kutatók lsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset.


A szívet gyengíthette leginkább a Covid

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 56 százalékkal ugrott meg a szívbetegségek okozta halálozások száma New Yorkban 2020 márciusában, a koronavírus-járvány első hulláma idején. Az áprilisi számok pedig 241 százalékos növekedést mutattak éves alapon.

A Bloomberg megjegyzi, ahogyan nőtt a Covid okozta halálesetek száma, úgy emelkedett a szívroham, a szívritmuszavarok, a vérrögök és a stroke okozta halálesetek mennyisége.

Hozzáteszik, a kardiometabolikus betegségek száma is ugrásszerűen emelkedett a Covid nyomán. A SARS-CoV-2 fertőzés volt ennek az egyik hajtóereje, azonban nem az egyetlen. Korábban is jóideje emelkedett az elhízottak aránya, ami tovább nőtt, mindez az étrend, a testmozgás és az alkoholfogyasztás zárlat okozta változásaival magyarázható. De többen lettek a magas vérnyomással küzdők is.

A Portfolio megjegyzi, sokan kerülték a kórházakat és a klinikákat a világjárvány idején, és inkább otthon vészelték át a szívroham fájdalmát. Mások az alapellátás szolgáltatásait nem vették igénybe, mert attól tartottak, annak helyszínén másokkal keveredve elkaphatják a vírust. Például lemondtak a megelőző szűrésekről, amelyek krónikus betegségeket azonosíthattak volna.

Kedvezhet a szervezetnek, ha kevesebb sót fogyasztunk

Egyébként az American Heart Association kardiológiai szövetség tudományos ülésén bemutatott kutatási eredmények alapján a sóbevitel kisebb mérséklése is nagyon kedvező hatással lehet a szervezetre – írja a Washington Post.

A kutatásban 213 önkéntes vett részt, mindannyian 50 és 73 év közöttiek voltak. Egyeseknek normális volt a vérnyomása, mások kezelt vagy kezeletlen hipertóniával küzdöttek. A vizsgálat alatt egy héten át naponta egy teáskanálnyi (körülbelül 2,3 gramm) sóval kevesebbet kellett fogyasztaniuk, mint amennyit szoktak. Az azt követő egy hétben pedig magasabb sótartalmú ételeket ettek.

Megfigyelték, hogy a résztvevők közel háromnegyedénél csökkent a vérnyomás, amikor az alacsony nátriumtartalmú étrendet követték. A mérések szerint a sótartalom csökkentésével átlagosan 8 higanymilliméterrel kisebb szisztolés vérnyomás érhető el, mint a magas sótartalmú étrendnél, valamint 6 higanymilliméterrel alacsonyabb, mint a hagyományos diétánál.

A kutatók szerint a tanulmány bizonyítja, hogy a magas vérnyomás hatékonyan és gyorsan, akár egy hét alatt is csökkenthető.

A hipertónia számos egészségügyi problémát okozhat, például szívbetegséget, szívrohamot, szélütést, vesebetegséget, látásproblémákat, szexuális diszfunkciót és perifériás artériák betegségét is.

Ne hagyd ki!